Indiában a házasságok nagy része még most is a szülők, vagy hivatásos párkeritő által szervezett. A fiatalok igy nem randiznak hanem a szülők összehoznak egy kávéházas találkozót a kiszemelt a vőlegénnyel/menyasszonnyal és ha szimpatikusnak találják egymást akkor találkoznak még egy párszor a kávéházban miután a fiú megkéri a lány kezét és a szülők kitűzik az esküvő időpontját. Egyik Angliában élő indiai ismerősöm mesélte, hogy a szülei rendszeresen emailben küldték neki a lányok önéletrajzait hátha megtetszik neki egy. Nekem erről inkább egy állásinterjú jutott eszembe. Ő azóta már talált valakit az önéletrajzokból és röviddel utána össze is házasodtak. Mielőtt mindenki azt gondolná, hogy boldog boldogtalant beajánlanak és örül, hogy milyen jó is nekünk nyugaton, hadd mondjam el, hogy a párokat mindig hasonló hátterű családból keresik és összehasonlitják a horoszkópjukat, hobbijukat és korban is passzolnak. Sok indiai fiatal teljesen jónak találja az efféle párszerzést és melyik nyugati lány ne örülne annak ha kihagyhatná a keresgélést a nagy ő után és nem vesztegetné az idejét sok semmirekellővel, helyette a szülei végeznék el a piszkos munkát és ő készen kapná a tökéletes párt. Persze biztos van legalább annyi hátulütője ennek, mint amennyi előnye.
A barátunk esetében is a szülők találták a menyasszonyát, aki nagyon csinos és hozzá hasonlóan ő is külföldön járt egyetemre és szép világos bőre van. Az utóbbi talán furcsán hangzik, de ez az egyik legfontosabb szempontok közé tartozik itt Indiában. Meg vannak őrülve a világos bőrért.
Az esküvő elvileg este 7-kor kezdődött volna, de csak vártunk, vártunk, mint mindig általában Indiában. Kb nyolcra sikerült mindenkinek beszállnia a buszba, kocsiba és szép lassan elindult a vőlegényes menet a menyasszony násznépének hoteljához ahol az esküvőt tartották. Jó nagy forgalom volt és egy autó elkeveredett közben úgyhogy több, mint egy órába telt mire átvergődtünk a másik hotelhez. A parkolóban egy zenekar várt minket. Hagyomány szerint a vőlegény lovon, hintón, vagy a modern időkben kocsin érkezik meg a menyasszonyhoz és annak a násznépéhez, mig a vőlegény előtt menetel a zenekar és mögötte táncol az ő násznépe. A zenekar egész jó volt még úgy is, hogy össze vissza muzsikált, sokszor semmi ritmus nem volt benne, de igy is teljesen bevadult a násznép és mindenki őrült módon rázta. Kb 200 métert tettünk meg táncolva mikor megérkeztünk a helyszinre ahol a menyasszony barátai és rokonai már vártak minket (a menyasszony ilyenkor még nincs ott) narancssárga virágból fűzött garlandokkal amiket köszöntésképpen a nyakunkba agasztottak.
Az esküvő a hotel nagy kertjében volt megtartva és azt kell, hogy mondjam, hogy ilyen szép dekorációt korábban még nem láttam. A kert közepén volt egy nagy szinpad, előtte párnás ülőkék, székek, asztalok, két nagy pavilon további székekkel, asztalokkal, az oldalon végig szakácsok az ételekkel és a nagy szinpad mellett egy kisebb ami körül végig párnák voltak.
Mindez rengeteg virággal dekorálva és különböző szines fényekkel megvilágitva. Egy kis idő után megérkezett a menyasszony és a nagy szinpadon gyűrűt és garlandot cseréltek a vőlegénnyel. Utána több, mint egy órán át a násznép fényképezkedett a párral. Amig ők pózoltak mi szépen megvacsoráztunk. Több étel volt felsorakoztatva, mint egy átlag étteremben. Ettünk finom indiai curryt, frissen sütött kenyereket, friss salátákat (amit előtte nem láttam sehol Indiában) és finom édességeket. A bárban meglepetésünkre még vörösáfonyalé is volt ami a kedvencem Angliában és a legutolsó dolog lett volna amire Indiában számitottam volna. Mikor a pár gyűrűt cserélt még nem lettek házasok, ezt csak azért csinálják, mert az egész világon igy szokás. Az igazi szertartás órákon keresztül tart és itt kb éjfél körül kezdődött. Először a menyasszony ült a "kis szinpadhoz" ahol a pap felolvasott rengeteg oldalt hindiül és bemutattak pár ajándékot, szárikat és ékszereket. Poén, de se a vőlegényDushyant, se a menyasszony Akanska nem beszélnek tökételetesen hindiül, ugyanis mindkettőjük az angolt használja otthon, mint sok más magasabb kasztba tartozó indiai család, úgyhogy ahogy elmondták nem mindent értettek a szertartásból. Ezután Dusyhant következett akit a szertartás keretei között a lány szülei befogadtak a családjukba, bemutatták az ő ajándékait is, inget és hasonlókat.
Utána a pár együtt következett és akkor váltak házastársakká miután egy piros fonallal összekötötték a kezüket, majd ezután a ruhájukat is és hétszer körbe kellett járniuk a szent tüzet ami a szinpad közepén volt meggyújtva, közben rizst is szórtak egy tálból. Mivel hindiül nem beszélünk ezért nem sokat értettünk a szertartásból, de igy is szép volt, bár egy kicsit túl hosszúra sikeredett. Később még közösen szantált szórtak a tűzbe és az egész család áldást adott rájuk, pirossal megfestették Akanska homlokát ami a házas nők jele, további ajándékokat mutattak be, a pár körbejárt és mindenkivel ölelkezett... hajnali négykor már nem birtuk tovább és visszamentünk a szállodába.
Tánc és zene magán a szertartáson nem volt csak mig a vőlegénnyel bevonultunk. Az esküvő után három nappal rendezték a nagy bulit Dusyhant szülővárosában ahol az ő családja ünnepélyesen köszönti a menyasszonyt az új otthonában. Indiában mindig a nő költözik a férfi családjához és mivel a többség háziasszony ezért sokkal több időt tölt az anyósával, mint a férjével. Na itt mi Európaiak biztos azt mondanánk, hogy köszi inkább nem. :)
Még igy se bántam, mert egész úton a gyönyörű hegyeket néztem és nem sokkal a határ után a távolban már felbukkantak a 8000 méteres Annapurna hegyek. 
Még igy se bántam, mert egész úton a gyönyörű hegyeket néztem és nem sokkal a határ után a távolban már felbukkantak a 8000 méteres Annapurna hegyek. 
Tegnap 4,5 órán át eveztünk a tavon és holnap felmászunk egy másik 1500 méteres hegyre. Szegény Lee magával hozta a betegséget Indiából. Elmentünk egy orvoshoz aki megállapitotta, hogy valamilyen parazitát kapott el és adott neki vagy négy különböző gyógyszert. Szerencsére már sokkal jobban van, de az orvos azt mondta, hogy pihennie kell még 4-5 napot, ezért csak kisebb hegyeket mászunk most. Ha felgyógyult elmegyünk egy 10 napos hegyi túrára ami az Annapurna Alap Táborba vezet és 4200 méter magas van. 
Tegnap 4,5 órán át eveztünk a tavon és holnap felmászunk egy másik 1500 méteres hegyre. Szegény Lee magával hozta a betegséget Indiából. Elmentünk egy orvoshoz aki megállapitotta, hogy valamilyen parazitát kapott el és adott neki vagy négy különböző gyógyszert. Szerencsére már sokkal jobban van, de az orvos azt mondta, hogy pihennie kell még 4-5 napot, ezért csak kisebb hegyeket mászunk most. Ha felgyógyult elmegyünk egy 10 napos hegyi túrára ami az Annapurna Alap Táborba vezet és 4200 méter magas van. 
