Annapurna túra

Visszatértünk! Túléltünk két jégesőt, minusz fokokat, földcsuszamlás és lavina se vitt el minket és biztosan életünk egyik legnagyobb élménye volt ez a túra.

Az első nap egy kisebb sokk volt amikor a taxi kirakott minket a hegyoldalban és elköszönt.
Ott álltunk hárman a túravezetőnkkel és valószinű akkor tudatosult bennünk először, hogy most akkor másfél hétig gyalogolni fogunk, a taxi elment, kezdhettük a mászást. Kezdésnek egy kis 1100 méteres hegy volt az utunkban amire végeláthatatlan lépcső vezetett. Tiz perc lépcsőzés után már lihegtünk, szegény túravezető biztos gondolta, hogy na ezek hogy fognak nekem felmászni a nagy hegyekre.
Minden nap nagyjából 5-7 órát gyalogoltunk ami többségében azt jelentette, hogy lépcsőkön fel a hegyre, majd le a hegyről. A túraút szuperul ki van épitve, az első pár napban hegyi falukon keresztül vezetett az utunk, majd később is 1-2 órás sétán belül az ember talált éttermet és szállást, amit itt teaháznak hivnak. Az emberek rettentő barátságosak és hihetetlen, hogy a várost 4-5 napos sétával elhagyva még mindig találunk ételt, italt és szállást és nem kell mindent hátizsákban felcipelnünk magunkkal. Kb 2 napos sétára való útig, ami 2200 méter magasan fekszik mindent a szamarak visznek fel a városból ahonnan pedig a hihetetlen teherbirású hordárok visznek mindent tovább az alaptáborig a hátukon. Nagy kosarakba teszik bele az árut ami aztán egy övvel a fejükre és a hátukra van erősitve és úgy szaladnak vietnámi papucsban le-fel a hegyről. A kosarak tele vannak sörrel, ételkonzervvel, gázpalackkal... mi két kisebb reklámszatyorral elfáradunk a boltból hazafelé, ezek az emberek meg vigan felszaladnak a hegyre 50 kg-val a hátukon.
A szállások nagyon egyszerűek és ahogy magasabbra jutunk még az egyszerűnél is egyszerűbbek lesznek, de az áruk is nevetséges, egy két ágyas szoba kb 600 Forintba kerül. Az épületek kőből vannak és a szobában két ágyon kivül semmi más nem volt, a legtöbb helyen még világitás se. Az étel a várostól meszebb egyre drágább lesz, de még igy se megfizethetetlen. Meleg viz nem mindig volt, mert magasabban napelemet használnak és igy csak akkor volt meleg viz ha aznap sütött a nap, ami nem nagyon fordult elő az első pár napban. A második napunk végén kb 2200 méter magasra jutottunk ahol a hegy oldalában egy melegvizes forrás van amit egy kisebb fürdővé alakitottak ki három kis beton medencével. A vulkanikus vizes medencék pont a jéghideg glecserfolyó melett vannak és a bátrabbak kipróbálhatják mindkettőt egymás után. :) Én térdig mentem bele a folyóba ami olyan érzés volt a forró viz után mintha tűvel szúrkálnák a lábamat. Lee belemerészkedett nyakig.
A harmadik nap volt a legkeményebb ahol a 2200-2500 méteres hegyek között kellett fel-le gyalogolni. Nyomasztó érzés ahogy felér az ember a magas hegy tetejére és látja, hogy a túloldalon újra le kell másznia csak hogy aztán újra visszamásszon. A negyedik napon 3200 méter magasan aludtunk az egyik legveszélyesebb helyen ahol a völgyben rendszeresek a lavinák. A túravezetőnk szerencsére tapasztalt volt és kiválasztotta a legbiztonságosabb helyet. Ahogy magasabbra érünk rendszeressé válnak a lavinák ugyanis az alaptáborba vezető út a magas hegyek által övezett völgyben van és a hó ha megolvad ebbe a völgybe zúdul le. Az úton mást se láttunk csak a lavinából visszamaradt hókupacokat és elsöpört fákat, bokrokat. A legveszélyesebb oldalon ahol az egyik évben egy német és egy izraeli csoport meghalt szerencsére épitettek új utat a folyó másik, kevésbé veszélyes oldalára. Amikor az egyik lavinából megmaradt hókupacon sétáltunk át hallottunk egy hatalmas roppanást a felettünk lévő hegyről és olyan gyorsan keltünk át ezen a szakaszon mint még soha. Nem mondom, hogy nem volt veszélytelen és akikkel beszélgettünk mind azt mondták, hogy tele volt a gatyájuk mikor a lavinaövezetben kellett áthaladni, ami kb két teljes nap volt. Az ötödik napon értünk fel a Machhapuchhre-(MBC 3700m) majd az Annapurna Alaptáborba (ABC 4130 m). 3200 méter felett már éreztük, hogy kevesebb az oxigén a levegőben és a lábunk nem mozog olyan gyorsan, mint alacsonyabban. Szerencsére egyikünk se lett hegyi beteg, amitől kicsit tartottunk, mert több ember vissza kellett hogy menjen ABC-ből 1000 méterrel lejebb, mert fájt a fejük, hánytak, stb.. ami biztos nem lehet egy álomút korom sötétben a havas, jeges úton miközben az ember rosszul van. Ha az ember a hegyi betegség jeleit észleli (kb 2500-3000 méternél magasabban már jelentkezik) azonnal vissza kell ereszkednie legalább 1000 méterrel még éjjel is különben a tünetek annyira súlyosak lehetnek, hogy az illető pár órán belül bele is halhat. Na de elég az ijesztegetésből, mert már látom ahogy Anyuék sápadnak... a lényeg, hogy sikeresen, 5 nap kemény munkájával felértünk a táborba ahonnan a látvány egyszerűen leirhatatlan. 360 fokban 7-8 ezer méter magas, havas hegyek. A felhők a nap körül rózsaszin, sárgás zöld fényben úsznak, először azt hittem, hogy halucinálok. A felhők között voltunk néha mi is ami úgy tünt mintha hatalmas köd szállt volna a völgyre. A legmagasabb hegy az Annapurna South 8091 méter magas és az előtte lévő völgyben egy föld alatti glecser van ami egy hatalmas szakadékot formált ami folyamatosan formálódik és a széléről 5 percenként hallani a roppanást és ahogy a kövek hullanak. Csoda hogy nem dőlt még össze az egész hegy úgy ahogy van.
Mi az MBC-ben aludtunk ami 3700 méter magasan van és pár fokkal melegebb volt éjjel, mint az ABC-ben 4130 méter magasan. Itt éjjel "csak" minusz 10 fok volt és a szobákban nincsen fűtés. Három takaróval és teljesen beöltözve aludtunk. Éjjel ki kellett mennem WC-re és a hegyek elképesztően gyönyörűek voltak. A hó fehéren világit a sziklákon és a fekete égbolt tele volt csillagokkal. Találkoztunk egy fotós házaspárral akik azért jöttek, hogy az éjszakai égboltról fényképeket készitsenek. Nem csoda, hiszen biztos, hogy ez az egyik legszebb természeti jelenség.
A hegyről visszavezető úton, kb 2700 méter magasan elvert minket a jégeső, zuhogott és közben villámlott. Két település közötti két órásnak irt utat rekord 45 perc alatt tettük meg.

Az utunkon láttunk hegyi majmot (langur), zöld papagájt, mókust, a túra bambusz- és rododendronerdőn vezetett keresztül. Az otthon cserépben kapható Mikulásvirág itt a fán nőn.

Sajnos a jetivel nem találkoztunk, pedig az ABC-ben látta őt egy brit hegymászócsoport annak idején, szóval valahol arrafelé lakhat ha létezik.

A nyolcadik napunkon, március 1-én ünnepelték Nepálban a Holit ami egy hindu ünnep. Úgy ünnepelnek, hogy festékkel bekenik egymást ami állitólag megvéd minden szerencsétlenségtől. Mi se úsztuk meg és az egyik teaháznál jól bekentek minket piros festékkel.

A túravezetőnk nagyon tapasztalt és jó humorú ember volt, nagyon szerencsések voltunk vele. A túrát annyira élveztük, hogy el is döntöttük, hogy még vissza kell jönnünk Nepálba. A hatalmas hegyek leirhatatlanul gyönyörűek és a nepáli emberek kedvessége még hozzátesz az élményhez. Kicsit szomorúak voltunk mikor 9 nap után vége lett a túrának, de egy kis pihenés most jól fog jönni mielőtt továbbutazunk Kathmanduba.