Some random pics from Udaipur

Rickshaw???












A surprise elephant in Udaipur













Possibly the roundest dog I have ever seen!!!










Some local rooftop Popad making













Choose your chicken. In a couple of hours it could be on your plate.














A backstreet in the Lal ghat area of Udaipur. Relatively traffic free











A relaxing monkey!











Busy traffic on the street....











After a home cooked meal with the singh family











Some local children outside there home.

Madam looks like a soldier

Ismét kinéztünk magunkat egy megmásznivaló hegyet. Mindig egyszerübbnek tünik a hotelszobából rábökni egyre, hogy na felmászok annak a tetejére, mint a valóságban meg is mászni. Ez a mostani a város szélén van és talán ez a legmagasabb a környéken. A tetején egy palota van ami este ki van világitva és mivel az egész hegy sötét, a palota úgy tünik mintha lebegne az égben.

A városon keresztül vezető út elég kacskaringós volt és sikerült a sok kunyhó között eltévednünk. Sorra jöttek a gyerekek köszönni, hogy helló, 1 rúpia. A végén már nagyon idegesitőek voltak. Volt amelyik végig követett minket és csak azt hajtogatta, hogy "one rupee, one rupee", már rá kellett hangosan kiabálnom, hogy nincs, menj innen. Az ember elveszti a türelmét egy idő után és úgy érzi, hogy csak két lábon járó dollár jelnek nézik a helyiek.

Ahhoz hogy megmásszuk a hegyet belépőt kellett vennünk a helyi nemzeti parkba. Indiaiaknak 10 rúpia, külföldieknek 80, de ezt már megszoktuk. A kapunál egy nagy tigris kép volt és megkérdeztem a jegyárus pasast, hogy van-e bent tigris, de nem nagyon értett angolul, csak hindiul válaszolt valamit meg vigyorgott, úgyhogy csak remélni tudtuk, hogy nem fog egy tigris előugrani a bokorból. Majdnem mindenki lusta módon kocsival ment fel a hegyre, csak mi gyalogoltunk.

A hegy nem volt vészes, 995 méter magas és betonút vezet fel a tetejére, de azért a déli melegben szép kis kaptató volt. Egy-két madáron kivül semmit nem láttunk. A hegytetőn viszont gyönyörű kilátás volt a környező hegyekre és Udaipurra. Ahogy felértünk a hegytetőre egy taxisofőr fogadott minket nagy vigyorral és hüledezve kérdezte, hogy gyalog jöttünk-e fel. Mondtuk hogy igen, mire ő, hogy oh "Madam looks like a soldier", azaz "a madám (én) úgy néz ki, mint egy katona". Egész nap ezen röhögtünk! A palota üres volt, csak egy kisebb kiállitás volt bent a nemzeti park állatairól. Mint kiderül tigris is volt valaha, de már kihalt. Helyette viszont van leopárd, medve, indiai szarvas, hiéna és sok kisebb emlős és rengeteg madár. Kicsit féltem a visszaúton, hogy egyszer csak kiugrik egy leopárd, de szerencsére négy páván kivül nem láttunk semmit. Vicces, hogy a nemzeti parkban ahová állatlesre mennek az emberek alig volt állat és szokatlan nagy volt a csend. Kimentünk a parkból és a faluba beérve egyből meg tudtam számolni vagy húsz állatot körülöttünk, kecskék, szamár, tehén, disznó, tyúk, kiskutya, nagykutya, az egész állatkert kint volt már megint.

A faluban láttunk egy pár helyet ahol élő tyúkot árulnak és egyből el is ment a kedvünk a húsételektől. Az összes csirke félig kopasz volt, gebe, csipás szemekkel. A disznónak rohadt a füle, tegnap óta csak zöldséges curryket eszünk. Útközben láttunk egy pasast akinek a feje tetején és a karján egy-egy fehér patkány volt és úgy sétálgatott. Ez vajon már az örültség jele? De már semmin nem csodálkozunk lassan. A gyerekek biztosan hamar "szobatiszták" lesznek itt, nem egy kölyköt láttunk már az út közepén potyogtatni. Az is jellemző, hogy a férfiak csak előveszik ahol éppen rájuk jön a pisilhetnék. Sikátorokban csakis gázállarccal tanácsos közlekedni.

Egyik este a hotel menedzsere meghivott minket a családjához vacsorára. Nagy élmény volt egy "igazi" indiai családot saját otthonában meglátogatni. A férfinak van egy 18 éves lánya és egy 17 éves fia. A ház tipikus indiai, egy helyiségből állt ami konyha, nappali, szoba is egyben, az ajtai szélesre vannak tárva nappal, igy ha az utcán sétál az ember teljesen benézhet a mások házába. A feleség halat főzött és egy rizses, borsós ételt amit biryaninak hivnak. Volt mellette a tálon egy zöldségcurry és kaptunk kerek kenyeret, chapattit amit a lány sütött előttünk. Leteritették a nagy kukoricászsákot a konyha közepére és ott ültünk körben törökülésben. Nagyon finom volt a vacsora, de mi külön ettük meg a halat és külön a biryanit és jót nevettek rajta, mert ők kézzel összekeverik mindkettőt és úgy eszik. Kicsit nekem úgy gusztustalannak tűnt, úgyhogy maradtam az én verziómnál. Szerencsére kaptunk kanalat, mert otthon azon izgultunk, hogy majd kézzel kell szerencsétlenkednünk. Mondtuk nekik, hogy nálunk a gyerekekre rászólnak, hogy ne kézzel egyél, naná, hogy elfelejtjük hogyan is kell kézzel enni. Jó hangulatban telt az este még a nyelvi nehézségek ellenére is.


Amikor a hegytetőn voltunk különös örömben volt részem ugyanis hosszú idő után újra találkoztam a két öcsémmel. Gyorsan le is fényképeztem őket. Sok puszi nektek Lackó és Balázs! :)

And when we were up, we were up

So today we went up to the top a local mountain to the "Monsoon palace". We left our hotel at 11am and returned at 5pm. It was quite a long walk and hike but well worth the views. We reckon we may have done about an 15km round trip.. All on foot too ;-) Now when I say mountain, it was only 315m above the local level, but it was still high especially as the road was not straight but one of those windy round roads that snakes slowly up the side of the mountain.. On the way there we declined all offers of rickshaw and headed in the general direction on foot. Sadly we left the main road a little to early and ended up wandering around a maze of backstreets (more like paths) through the local villages. You could see the eyes of the villagers thinking what are these two doing here? Just when I was thinking we were totally lost and we should just head on back home, we found our way again. Before heading up the mountain we had to pay a nominal 80 INR fee to enter a wildlife reserve in which the palace was located. Now the entry to this wildlife reserve showed a picture of a tiger but in reality the best thing we saw was a couple of peacocks..We actually saw more animals on the way to the place; Cows, chickens, pigs, donkeys, geese, dogs ect. When we reached the top we were rewarded with some excellent views of the surrounding area and some local monkeys too! Although one of them took a fancy to my fruit platter. He soon went away though when I threw some salt from the saltpot in his direction, followed by some gravel from the floor followed by a mop being swung in its direction by the waiter lol..
One guide outside the palace tried to get our business (and failed) and when he discovered that we had walked up he commented to me that I looked like a soldier and also told Erika the same..That made us laugh..

The way back to the hotel was a lot easier as we had seen the road to take from the top of the mountain. The funniest sight on the way back was a guy walking along the main road with a white rat perched on the top of his head and another peeping out of the armhole of his red tank top jumper.

We also accepted an invitation to the hotel managers house to meet his family and have some food with them. We sat in his kitchen with his wife, son, daughter and him and ate a fish biriyani that his wife prepared with some corn chapatti. I think we gave them a laugh because we didn't eat with our hands and did not mix the fish up with the rice which kind of meant that we didn't have a biriyani at all lol. He also offered us some whiskey, which I declined because I hate the stuff but we shared a couple of bottles of kingfisher instead bought from the local alcohol store (which was very busy as it was closing in 10 minutes). Its strange around here with the alcohol, because most restaurants sell it but it is never on the menu and so far I have been served it in a Harry Potter cooler and today in a tea mug.........Still tastes the same though ;-)

Még mindig Udaipur

Ma úgy néz ki, hogy végre sikerül a blogra irnom. Tegnap két számitógépet kinyirtam és inkább feladtam, ma még csak egy döglött be a rossz kisugárzásomtól, de szerencsére volt egy másik szabad. Nem tudom mi van velem és a számitógépekkel, de úgy néz ki, hogy nem szeretnek engem. Lehet, hogy a karmám játszik velem és igy büntet azért, hogy nem adok pénzt a kéregetőknek.

Ahogy Lee tegnap megirta még mindig Udaipurban vagyunk. Töröltük a szombati jaipuri vonatjegyünket, mert rájöttünk, hogy annyit nem ér az a város, hogy újra szétfagyjunk az éjszakai vonaton, ráadásul több, mint 2 millió ember lakik Jaipurban ami megint azt jelentené, hogy megfulladunk a füstben és a nagy forgalom miatt nem tudunk átkelni az úton. Udaipur viszonylag nyugodt, tele kis éttermekkel, kávézókkal és találtunk egy jóga oktatót aki reggelente és esténként tart órákat egy hotel tetőteraszán és nincs fix ára az oktatásnak, mindenki annyit ad amennyit tud. Eldöntöttük, hogy maradunk még kb másfél hétig és belevetjük magunkat a jógázásba.

Tegnap volt az első óra. Valószinü a világ egyik legszebb jóga terme ez a tetőterasz, rálátunk a tóra, a tó közepén lévő palotára, az egész Óvárosra és a környező hegyekre. Lee tett fel egy képet a tegnapi hozzászólásában. Az óra 5-kor kezdődött amkor még sütött a nap, majd szépen lement a hegyek mögé mig tartott a foglalkozás, balról a müezint hallottuk imádkozni, jobbról meg a hindu templomból jött a dobszó és ének. Most először éreztem úgy, hogy amikor koncentrálni kell egy pózra, tényleg nem gondolok semmi másra csak a légzésre. Korábban más se volt a fejemben csak, hogy pl. az a köcsög főnök, vagy valaki aki már megint kiakasztott és az egész nap marhasága lepörgött a fejemben ahelyett, hogy kiüritettem volna a fejemet. Lassan egy hónapja itt vagyunk és teljesen lelassultunk ahogy az indiaiak. Simán elüldögélünk órákat egy könyvet olvasva és nem leszünk idegesek ha valahol várni kell. Hogy fogunk hét hónap után újra visszailleszkedni a munkába?

Két hét múlva lesz az ismerősöm esküvője Delhiben és tegnap varrattam magamnak egy ruhát az egyik szabónál. Na nem kell semmi luxusra gondolni, nevetséges áron gyönyörü dolgokat varrnak az itteniek a lábbal hajtós varrógépeken. Egy gyönyörü sötétzöld szári anyagot választottam ki ami selyem és pamut keveréke és abból varrt a férfi egy ujjatlan hosszú ruhát és hozzá egy stólát. Mindezt anyaggal és munkadijjal együtt potom 2 ezer Forintért.

Az elkövetkező pár napban jógázni fogunk és talán megmászunk még egy hegyet. A következő hét közepére akarunk vonatjegyet venni Agrára, hogy végre megnézzük a Taj Mahalt. Utána irány Delhi, de csak annyi időre amennyi az esküvőre kell, mert nem akarunk megint a koszban és szmogban fuldokolni. Elkényeztetett kis idiótának hangozhatok, de szó szerint alig lehet levegőt kapni a füsttől a nagy városokban. A motorok és riksák ontják magukból a fekete füstöt és az ember lába is fekete lesz egy pár órás séta után. Vettünk magunknak textil zsebkendőt amit majd bevizezünk, hogy azon keresztül próbáljunk valami kis oxigént kiszürni ha már a megfulladás közelén állunk. Ehhez képest a budapesti levegő kész hegyi szanatórium.

Itttartózkodásunk alatt szépen rájöttünk, hogy mi is a kresz és a forgalmi piramis itt. A gyalogos a piramis legalján áll, mint láthatatlan kis valami és oda bújik a motorok elől ahová csak tud, többnyire boltok ajtajába és fel a lépcsőkre. Utána következnek a motorok amik utat adnak a riksáknak, azok az autóknak, ami teherautóknak és a buszoknak miközben mindenki dudál ezerrel. A busz csak egy dolognak áll meg és csakis egynek és ez a valami nem az utas, hiszen ők úgy ugranak fel a buszra hogy az lassit egy picit, de meg nem áll. Szóval az egyetlen dolog ami megállit egy buszt az nem más, mint az utak királya és a piramis csúcsa, a SZENT TEHÉN! A legszerencsésebb állat ebben az országban, hiszen őt imádják, biztonságban átkelhet az úton és annyira szent, hogy pörkölt se lesz belőle soha.

Jaipur?.......Wrong......Still in Udaipur

So we are still in Udaipur..We never left..... Late last night, about 5 hours before we were due to leave we decided that we couldn't be bothered to go on another cold sleeper train to what was probably going to be a busier city. So, we rushed via rickshaw to the train station and cancelled our ticket for the evening train thus incurring a 50% cancellation charge of 228 INR. We also had to pay the rickshaw driver 100 INR; leaving us with the grand sum of 128 INR!! We also cancelled our onward train journey from Jaipur to Bikaner. So we are not going to see much of Rajisthan other than Udiapur.


But to be honest we both like it here and as we are both still not better from our colds, we have decided to stay here for a week before heading off to Agra for the Taj Mahal. We have now discovered a twice daily yoga class (donation accepted). Eri went tonight; it is on the rooftop of a fancy hotel overlooking the lake (see attached pictures). I didn't feel up to it this evening so I just sat and admired the view. It was such a beatiful setting for yoga, the sun was setting, the birds were singing, small silvery fishes were leaping from the lake, distant chanting and music could be heard from the temples dotted around the city all seemed to be at peace.
I think we made the correct choice to stay here no matter what we may be missing in Jaipur and Bikaner. Oh, and I was attacked by a cow today!!!!
We were walking in the street and chatting to our hotel owner who has invited us to meet his family when this huge black cow took exception to me and walked into me and butted me with its head. Luckily for me it didn't have long horns otherwise it could have been quite painful. Stupid cow!!!!

Udaipur

Úgy néz ki, hogy mindketten felgyógyulunk szép lassan a megfázásból. Találtunk egy nagyon szuper megfázás elleni tablettát fillérekért ami tegnap engem annyira kiütött, hogy 16 órát aludtam egyfolytában és sokkal jobban éreztem magamat másnap reggel.

Mindkettőnknek tetszik Udaipur. Kellemesen csalódtunk, mert sokkal szebb a hely, mint amilyennek korábban elképzeltük. Az óváros egy tó körül fekszik aminek a közepén egy régi palota van ami át lett alakitva szállodává. Hát sajnos mi nem itt szálltunk meg ugyanis a 3.300 dolláros szoba árat kicsit drágáltuk. :) A város szerepelt a Polipka cimü James Bond filmben, Roger Moore főszereplésével és azóta minden hotel este 7-kor leadja a filmet. Lehet, hogy ma este mi is megnézzük, bár nem vagyok oda az ügynökös filmekért.

Ma felmásztunk egy hegyre ami a város közepén van és gyönyörü kilátás nyilik a tetejéről minden irányba. Lefelé már lusták voltunk és félig a megfázásra fogva a libegőn jöttünk le. Tegnap meglátogattuk a "City palace" nevü palotát ahol jól kiakadtam a legújabb lehúzási ötletükön, ugyanis az 50 rupiás belépő nem jogosit fel arra, hogy bevidd a fényképezőgépedet a palotába hanem külön 200 rupiáért fényképezőgép jegyet kell venni, ami nevetségesen négyszerese a belépőnek. Mondtuk, hogy bekaphatják, nem fogunk 800 Ft-ot a fényképezésre fizetni, hiszen nem a Mona Lisa van a palotában, hogy érdemes lenne fizetni érte. A legtöbb ember meg amúgy is a mobiljával fényképezett. Lee meg csinált sunyiban egy-két képet ingyen.

Most a negyedik hetünket töltjük itt és rájöttünk, hogy mikor akarnak minket lehúzni, vagy mikor akarnak dupla árat fizettetni velünk. Hamar hozzá lehet szokni az olcsósághoz és Lee múltkor kiakadt amikor az egyik árus nő az amúgy normális esetben 2 rúpiás (kb 8 Ft) banánért 5 rúpiát kért, ami még mindig csak 20 Ft, de akkor se szeretjük ha le akarnak húzni.

A városban a legtöbb étterem a tetőtéren van és gyönyörü kilátás nyilik róluk a tóra és a környező hegyekre. Tegnap az egyik ilyen étteremben vacsoráztunk naplementénél. El vagyunk kényeztetve Indiában a naplementés vacsorákkal. Itt végre már hús is van és reggelire tojást is lehet enni, nem csak zöldségeket. Már nagyon hiányzott a tojás meg a hús az aurangabadi vegetáriánus ételek után.

Udaipur a Rajahstan nevü megyében van ami a maharadzsáiról hires. Vannak hinduk akik még ma is viselik a turbánt. A nők szárijának szine pedig jelentéssel bir, pl. csak az a nő öltözhet piros-sárgába aki fiúgyermeket szült. Amúgy a nők a pink minden árnyalatát hordják. A házas nőket onnan lehet felismerni, hogy a hajtövüknél van egy piros csik, lábujjgyürüt és nagy karkötőt hordanak. Sokan azt gondolják, hogy a házas nőt a homlokán található piros pontról lehet felismerni ami tévedés, hiszen ez a pont csak annak a jele, hogy ma már imádkozott. Férfiak ugyanúgy viselik a pontot, mint nők.

Holnap továbbutazunk Jaipurba, szintén Rajahstanban. Újra az éjszakai vonaton fogunk aludni amin szét lehet fagyni, úgyhogy elmentünk a tibeti menekültek piacára és vettünk két pokrócszerü valamit. A piacon a legvadabb kinai ruhákat lehet megtalálni és azt kell, hogy mondjam, hogy Magyarországra valószinü a minőségi kinai cuccokat hozzák, mert az itteniek leirhatatlanul gagyik. Egy pasas "bőrdzsekit" próbált ami úgy nézett ki mintha csillogó fekete müanyag zsákot tekertek volna rá, még mübörnek is gagyi volt. A kedvencem a mickey egeres plüss pulcsi amin a mickey egér csernobili unokatestvére látható. Ha Nepálban leszünk és hideg lesz lehet, hogy veszek egyet magamnak poénból. Azt sajnálom, hogy amikor a Reebek papucsot láttam akkor nem vettem belőle gyorsan egy párat. :)

On the way to and in Udaipur

We have both been ill the past few days. We both had sore throats when we left Aurangabad. These symptoms then turned into full blown colds with runny noses and coughs to boot....Nice..Anyway we are starting to feel better now after dosing ourselves up with tablets, medicines and nasal spray.

So before we got to Udaipur we hung around all day in Aurangabad and then headed for the coach station. When we arrived it was clear everything wasn't good as we were passed on to a next door location. We were then told that our sleeper coach was not available and we had seats instead. We were then taken to another location and when the coach arrived, it was a sleeper..Ok we thought....The ride was bumpy but just as we were falling asleep about 21:30 we were offloaded onto another coach. It wasn't the sleeper...It was the seats....

We arrived in Ahmedabad about 8am the following morning and caught a rickshaw to the train station. There we decided that we would book into a restroom at the station and sleep a bit as we were both feeling bad with our colds and lack of good sleep. We later ventured from the safety of the station in the hope of finding a decent food restaurant (selling meat dishes). We failed and quickly headed home due to the pollution levels making it difficult to breath. We then caught a rickshaw to the other side of town heading for a recommended restaurant. We got there, found it and found that it was closed for renovation..We went back to the station and back to bed.....

We got the train ok that night at 23:00 and had a fairly good (but bouncy) journey to Udaipur. We arrived 30 mins early the next morning (and didn't realise again that we had reached our destination) and caught a taxi to the Lal Ghat area to look for accommodation.

We found a really nice place which is right in the middle of everything that is going on. We have been taking it really easy here and have not ventured very far, but we have been to the top of a close by hill which has a really good views over the whole of Udiapur.

The city is called the "Venice of India" and the part we are in has a large lake in the middle (lake Pichola) and is flanked by the Aravalli hills to the west with the city sprawling out from there. The streets are really narrow and the guesthouses and restaurants head in an upwards direction all claiming to have lakeside views. Having the best view, or having been mentioned in the last edition of Lonely planet seems to be the main priority here and I'm sure that there neighbours just add another level to their building just to get that little higher... and the best view......As the place has suffered from earthquakes in the past, I'm not sure that is the best policy, but there you go!

There are also a lot more tourists here, which on one hand is ok because we don't stick out as much, but on the other hand means that its a bit too touristyand prices are higher. You cant have it both ways though and we both like it here.

I had my first travellers haircut yesterday.. A local barber kept asking me to come to have a haircut, so I did. When I sat down he proceeded to lather up my face and give me a cut-throat razor shave. I thought we had misunderstood one another but was relieved when he proceeded to cut my hair after. That's the first time I have ever had a shave that way and probably the last as my face was burning after, probably because it has never been shaved so closely before lol,,,We've also both invested in large shawls to use on the sleeper trains because its cold on them at night and we have both bought handkerchiefs which we have taken to wearing "bandit style" when the smoke and crap belching out of the vehicles gets too much.

We also visited a localIndo-Aryan temple which I enjoyed as the people inside were playing music and celebrating there religion. It all seemed rather jolly ;-) and the city palace which to be honest we both found a little dull.

We leave tomorrow night at 22:20 on a sleeper train to Jaipur.

Day 19. Internet cafe in Aurangabad

So you now join me in an Internet cafe where we are counting down the hours til our next journey begins. We had to check out of our hotel at 07:30 this morning, but our coach doesn't leave until 16:30. As we have our rucksacks with us until then we are limited in what we can do. So here we are spending a couple of ours here! Our next journey see's us heading into Rajasthan; a 15 hour coach ride to Ahmedabad so that we can then catch the 23:00 train service to Udiapur.

Aurangabad has been good, the restaurants we have been using on either side of the hotel have been really good and we have both discovered that we like having "Dosa" for breakfast and I have never drunk so much "Masala chai". One thing that is bugging us a little is the constant attention we seem to be getting. Wherever we go we seem to be stared at! We are stared at by people on foot, whilst we are eating and by people from vehicles as we are walking. I swear that one day someone is going to crash their bike because they are to busy staring back at us instead of looking at the road ahead lol... We are beginning to understand how celebrities must feel with the constant attention and photographs. Now don't get me wrong, I accept that it may seem a little strange to see us walking around what seems to be a place that not too may tourists come to. And we don't mind saying hello to children, or women, or families and then having a photo with them, but what is too much is older men/teenagers wanting there picture taken all the time. Some ask if a photo is ok; others just sneakily aim there mobile phone or camera in our direction or gradually move nearer to us to get a photo of them next to us. We have now become wise to this and Eri usually hides behind me and I scowl lol. We are thinking of hiring one of those large security guards to ensure of secrecy lol. The fort at Dalautabad was really good yesterday. It involved a long walk through the layers of walls and a climb up to the top of the hill. Part of this climb involved going through some caves and up a large spiral staircase. All of this was done in complete darkness. On the ceiling all the time were hundreds of bats hanging upside down and occasionally flying around. The views at the end of the climb were quite something.

We were going to catch the local bus there, but in the end jumped into a shared taxi। Now when I say "shared" , I mean shared by not 4 or 5 people, but shared by 17 PEOPLE

lol...How the hell 17 got in the thing I will never know. We must of left with about 10 people on board but they kept stopping and picking up more. It was good fun though and we came back the same way.

Dalutabad erőd

Az Arungabadtól 17 km-re található Dalutabad erőd megmászását céloztuk be vasárnap. Az erőd az 1600-as években épült és valószinüleg az egyik legjobban védett erődök közé tartozott. Az épület maga egy kisebb hegy tetejére épült, körülötte több magas fal és egy mély mocsár olyan magas fallal, hogy még a hüllők se tudnak rajta felmászni. Ha valaki ezeken mind túljutott akkor a hegy belsejében egy korom sötét alagút vár rá kacskaringós lépcsővel aminek a tetején forró szurokkal várták a látogatót az őrök annak idején. Mi vittünk zseblámpát magunkkal, de igy is széditő volt a lépcső és nem tudom elképzelni, hogy valaki itt korom sötétben feljutott. Én elég gyorsan feljutottam a lépcsőn ugyanis az alagút belseje hemzsegett a denevérektől, fel se mertem nézni a plafonra, csak gyorsan feliszkoltam.

Az erőd legtetejéről gyönyörű kilátás nyilik a környező hegyekre. Az úton felfelé vagy húsz képet csináltak rólunk és velünk. A legvégén már kicsit beleuntunk, mert egy páran pofátlanul csak odaálltak mellénk, hogy fényképezkedjenek velünk és meg se kérdezték, hogy beleegyezünk-e. Egy egész osztállyal is le kellett fényképezkednünk, mert állitólag még nem láttak külföldieket korábban. A gyerekek nagyon aranyosak voltak, mindegyikkel kezet kellett fognunk. Rengetegen köszöntek az úton, megkérdezték, hogy honnan jöttünk, mi a nevünk, stb. A Lee is sokszor azt mondja, hogy Magyarországról jött, mert akkor előbb békénhagyják, mert sokan nem is hallottak még Magyarországról. Tegnap is valaki megkérdezte, hogy honnan jöttünk, mondtuk, hogy "Hungary", mire ők meg, -"Hong Kong?" Kitaláltuk, hogy legközelebb valami marhaságot válaszolunk, hogy ne legyen unalmas. Én azt mondom, hogy Nigériából jöttem, Lee új szakmája pedig állat plasztikai sebész.

Tegnap ittunk frissen préselt ananászlevet miután lejöttünk a hegyről. Kicsit féltem, hogy most elkapom a hasmenést, ugyanis a férfi belevágott jeget az italba. A nagy tömb jeget meg egy kukoricás zsákban tartotta a napon, de eddig úgy néz ki, hogy egyben maradunk.

Az erődhöz dzsippel mentünk ami az úton felvett egy csomó utast. Ahogy néztem kb 9 személyes lett volna az autó, de sikerült 17 embert, egy nagy zsákot és egy műanyag ládát is bezsúfolni. Jellemző itt, hogy mindenen többen utaznak, mint kéne. A család autója a robogó amin hihetetlen módon 2 felnőtt és 2 gyerek simán elfér. Ritkán látni biciklit, vagy motort egy emberrel. Múltkor az egyik két személyes riksából 3 felnőtt és 6 gyerek szállt ki. Kiváncsi vagyok milyen hosszú életű itt egy robogó.

Aurangabad. Day 17

To begin with: Is anyone that I sent a link to for this blog reading this? I haven't seen many comments from you on here. Let me know all this writing isn't in vain please lol...

So now we are in Aurangabad. Its a nice place; not to busy and the people are friendly. The reason for our stay here was to visit the Ellora caves which are about 20km away. We went there yesterday and had a really good day (see pics on Eri's post too)

Whilst here we also discovered that there is mini Taj mahal (ordered by the originals son) and that there is a large fort nearby with a hilltop view. The weather is also cooler here making the dash for shade (no sea here) less urgent. We also have a decent hotel room (with a window) and a comfy bed. Stopping here has also given me the chance to wash some clothes. I have discovered a new found definition of what to wear here. It goes a little like this:

1) Dirty but not smelly = wearable

2) Dirty and slightly smelly = wearable

3) Dirty and really smelly = time to wash

After washing my clothes return to option 1 ie they are still dirty but not smelly.

I also thought that I would include a little map of where we are and were we have been.

Here it is: