Tegnap Kochiból Goa felé vették az irányt a hires hirhedt indiai vonaton. India túlnépesedett és a föld lakosságának egy hatoda ebben az országban él, ami azt jelenti, hogy minden túlzsúfolt, az utak, boltok és persze a vonatok is.
Már nem utaznak a tetőn ahogy azt régen szokták, de még mindig kiülnek a lépcsőre, vagy ha már nem férnek be akkor a lépcsőnél kapaszkodnak. Indulás előtt három nappal le kellett már foglalnunk a jegyünket. Szerencsére nekünk volt helyjegyünk ami "ágyjegy" is egyben, mert alvó kocsiba vettük. Vonaton utazni maga egy élmény Indiában. A szerelvény nagyon hosszú, szinte végeláthatatlan, sokféle különböző osztály van, ember legyen a talpán aki kiismeri magát. A mi utunk 14 órás volt, délután fél 3-kor indultunk és reggel fél 5-kor értünk oda. Az útikönyv szerint 1500 km a táv amit Kerala és Goa között megtettünk. Mellettünk egy indiai család ült, 85 éves dédnagypapa, anyuka, apuka és két gyerek. A foglalási listán az állt, hogy a bácsi alszik majd a legfelső ágyon, na a Leevel előre azon gondolkodtunk, hogy hogy fog ő oda felmászni, mert szegény alig birt odavánszorogni a botjával. Amikor a lefekvéshez került a sor (8.30) az anyuka kézzel lábbal elmagyarázta, hogy mi menjünk a két középső szintre, nagypapa meg marad lent és ő is a gyerekkel. Az alvókocsit valahogy úgy lehet elképzelni, mint a Máv gyorsvonat csak a kupék közötti ajtó és üveg nincs benne. Nyitott az egész és az egyik oldalon 6 ágy van, a másikon 2. Igazi osztálykirándulás hangulata van.
Persze a vonaton mindenki barátkozni akart velünk, főleg a gyerekek. Először izgultunk, hogy nem lesz mit ennünk és innunk ezért vettünk egy pár gyümölcsöt és vizet, de nem kellett csalódnunk, igazi indiai módon egymás után jöttek az árusok, kofi-kofi-kofi... isteni finom 20 forintos kávét és teát ittunk. Vacsoraidőben együtt megvacsoráztunk a gyerekekkel. Ők kézzel, mi kanállal. Az egyik család pálmalevélbe és újságpapirba csomagolta az ételt. A mi családunk meg két nagy táska élelmet hozott magával.
Sokkal kényelmesebbnek tartottam a vonatot, mint a repülőt. Kb 5 órát sikerült felületesen aludnom. Ez csúcs a repülős 20 perchez képest. Egyébként mondanom se kell, hogy volt minden a vonaton, bogarak, horkoló ember, a nagypapa krákogott meg hányt vagy kétszer... de mindent összevetve nem sokkal rosszabb a Máv gyorsvonatainál. Arról nem is beszélve, hogy a 14 órás út 1500 Forintba került.
Most Goán vagyunk, azon belül is a Benaulim nevű strandszakaszon. Gyönyörü idő van. Egy tengerparti bárban reggeliztünk. A szállásunk a tengerparton, a homokbucka mögött van és igazi hangulatos kis kókusz házikó. Elég nagy rések vannak a tetőnél úgyhogy további állatok felbukkanása várható. :) De erről majd legközelebb már biztos többet tudok.
Már nem utaznak a tetőn ahogy azt régen szokták, de még mindig kiülnek a lépcsőre, vagy ha már nem férnek be akkor a lépcsőnél kapaszkodnak. Indulás előtt három nappal le kellett már foglalnunk a jegyünket. Szerencsére nekünk volt helyjegyünk ami "ágyjegy" is egyben, mert alvó kocsiba vettük. Vonaton utazni maga egy élmény Indiában. A szerelvény nagyon hosszú, szinte végeláthatatlan, sokféle különböző osztály van, ember legyen a talpán aki kiismeri magát. A mi utunk 14 órás volt, délután fél 3-kor indultunk és reggel fél 5-kor értünk oda. Az útikönyv szerint 1500 km a táv amit Kerala és Goa között megtettünk. Mellettünk egy indiai család ült, 85 éves dédnagypapa, anyuka, apuka és két gyerek. A foglalási listán az állt, hogy a bácsi alszik majd a legfelső ágyon, na a Leevel előre azon gondolkodtunk, hogy hogy fog ő oda felmászni, mert szegény alig birt odavánszorogni a botjával. Amikor a lefekvéshez került a sor (8.30) az anyuka kézzel lábbal elmagyarázta, hogy mi menjünk a két középső szintre, nagypapa meg marad lent és ő is a gyerekkel. Az alvókocsit valahogy úgy lehet elképzelni, mint a Máv gyorsvonat csak a kupék közötti ajtó és üveg nincs benne. Nyitott az egész és az egyik oldalon 6 ágy van, a másikon 2. Igazi osztálykirándulás hangulata van.
Persze a vonaton mindenki barátkozni akart velünk, főleg a gyerekek. Először izgultunk, hogy nem lesz mit ennünk és innunk ezért vettünk egy pár gyümölcsöt és vizet, de nem kellett csalódnunk, igazi indiai módon egymás után jöttek az árusok, kofi-kofi-kofi... isteni finom 20 forintos kávét és teát ittunk. Vacsoraidőben együtt megvacsoráztunk a gyerekekkel. Ők kézzel, mi kanállal. Az egyik család pálmalevélbe és újságpapirba csomagolta az ételt. A mi családunk meg két nagy táska élelmet hozott magával.Sokkal kényelmesebbnek tartottam a vonatot, mint a repülőt. Kb 5 órát sikerült felületesen aludnom. Ez csúcs a repülős 20 perchez képest. Egyébként mondanom se kell, hogy volt minden a vonaton, bogarak, horkoló ember, a nagypapa krákogott meg hányt vagy kétszer... de mindent összevetve nem sokkal rosszabb a Máv gyorsvonatainál. Arról nem is beszélve, hogy a 14 órás út 1500 Forintba került.
Most Goán vagyunk, azon belül is a Benaulim nevű strandszakaszon. Gyönyörü idő van. Egy tengerparti bárban reggeliztünk. A szállásunk a tengerparton, a homokbucka mögött van és igazi hangulatos kis kókusz házikó. Elég nagy rések vannak a tetőnél úgyhogy további állatok felbukkanása várható. :) De erről majd legközelebb már biztos többet tudok.
No comments:
Post a Comment