Még mindig Udaipur

Ma úgy néz ki, hogy végre sikerül a blogra irnom. Tegnap két számitógépet kinyirtam és inkább feladtam, ma még csak egy döglött be a rossz kisugárzásomtól, de szerencsére volt egy másik szabad. Nem tudom mi van velem és a számitógépekkel, de úgy néz ki, hogy nem szeretnek engem. Lehet, hogy a karmám játszik velem és igy büntet azért, hogy nem adok pénzt a kéregetőknek.

Ahogy Lee tegnap megirta még mindig Udaipurban vagyunk. Töröltük a szombati jaipuri vonatjegyünket, mert rájöttünk, hogy annyit nem ér az a város, hogy újra szétfagyjunk az éjszakai vonaton, ráadásul több, mint 2 millió ember lakik Jaipurban ami megint azt jelentené, hogy megfulladunk a füstben és a nagy forgalom miatt nem tudunk átkelni az úton. Udaipur viszonylag nyugodt, tele kis éttermekkel, kávézókkal és találtunk egy jóga oktatót aki reggelente és esténként tart órákat egy hotel tetőteraszán és nincs fix ára az oktatásnak, mindenki annyit ad amennyit tud. Eldöntöttük, hogy maradunk még kb másfél hétig és belevetjük magunkat a jógázásba.

Tegnap volt az első óra. Valószinü a világ egyik legszebb jóga terme ez a tetőterasz, rálátunk a tóra, a tó közepén lévő palotára, az egész Óvárosra és a környező hegyekre. Lee tett fel egy képet a tegnapi hozzászólásában. Az óra 5-kor kezdődött amkor még sütött a nap, majd szépen lement a hegyek mögé mig tartott a foglalkozás, balról a müezint hallottuk imádkozni, jobbról meg a hindu templomból jött a dobszó és ének. Most először éreztem úgy, hogy amikor koncentrálni kell egy pózra, tényleg nem gondolok semmi másra csak a légzésre. Korábban más se volt a fejemben csak, hogy pl. az a köcsög főnök, vagy valaki aki már megint kiakasztott és az egész nap marhasága lepörgött a fejemben ahelyett, hogy kiüritettem volna a fejemet. Lassan egy hónapja itt vagyunk és teljesen lelassultunk ahogy az indiaiak. Simán elüldögélünk órákat egy könyvet olvasva és nem leszünk idegesek ha valahol várni kell. Hogy fogunk hét hónap után újra visszailleszkedni a munkába?

Két hét múlva lesz az ismerősöm esküvője Delhiben és tegnap varrattam magamnak egy ruhát az egyik szabónál. Na nem kell semmi luxusra gondolni, nevetséges áron gyönyörü dolgokat varrnak az itteniek a lábbal hajtós varrógépeken. Egy gyönyörü sötétzöld szári anyagot választottam ki ami selyem és pamut keveréke és abból varrt a férfi egy ujjatlan hosszú ruhát és hozzá egy stólát. Mindezt anyaggal és munkadijjal együtt potom 2 ezer Forintért.

Az elkövetkező pár napban jógázni fogunk és talán megmászunk még egy hegyet. A következő hét közepére akarunk vonatjegyet venni Agrára, hogy végre megnézzük a Taj Mahalt. Utána irány Delhi, de csak annyi időre amennyi az esküvőre kell, mert nem akarunk megint a koszban és szmogban fuldokolni. Elkényeztetett kis idiótának hangozhatok, de szó szerint alig lehet levegőt kapni a füsttől a nagy városokban. A motorok és riksák ontják magukból a fekete füstöt és az ember lába is fekete lesz egy pár órás séta után. Vettünk magunknak textil zsebkendőt amit majd bevizezünk, hogy azon keresztül próbáljunk valami kis oxigént kiszürni ha már a megfulladás közelén állunk. Ehhez képest a budapesti levegő kész hegyi szanatórium.

Itttartózkodásunk alatt szépen rájöttünk, hogy mi is a kresz és a forgalmi piramis itt. A gyalogos a piramis legalján áll, mint láthatatlan kis valami és oda bújik a motorok elől ahová csak tud, többnyire boltok ajtajába és fel a lépcsőkre. Utána következnek a motorok amik utat adnak a riksáknak, azok az autóknak, ami teherautóknak és a buszoknak miközben mindenki dudál ezerrel. A busz csak egy dolognak áll meg és csakis egynek és ez a valami nem az utas, hiszen ők úgy ugranak fel a buszra hogy az lassit egy picit, de meg nem áll. Szóval az egyetlen dolog ami megállit egy buszt az nem más, mint az utak királya és a piramis csúcsa, a SZENT TEHÉN! A legszerencsésebb állat ebben az országban, hiszen őt imádják, biztonságban átkelhet az úton és annyira szent, hogy pörkölt se lesz belőle soha.