We are still in Nepal in Pokhara and tomorrow we are heading off into the mountains for a 10 day trek! We have both bought some nice North face clothing and will be setting off tomorrow morning with our guide. Hopefully we will see some great views of the mountains and there has been recent snow there too. Should be fun....
We have also made the decision not to return to India after our time is up in Nepal. This has kinda been forced upon us as the Indian authorities have recently changed there rules on multiple entry visas meaning that when you leave India, you are not able to return for the next 60 days!! We have a 30 day visa for Nepal and had a flight leaving India on 23d March meaning that we needed to re-enter India before the 60 day period was up. We have done some research and it looks possible to state your case for returning to India early, but to be honest we couldn't be bothered to take the chance and the risk of ending up stuck in no-mans land!!!!! So we have booked flights from Kathmandu to Bangkok on 10th March and saved ourselves the trouble although it has cost us more money!!!
So what have we been doing in Pokhara? Well, we hired a rowing boat the other day and went for a 4 and a half hour trip on the lake. We went for a hike up a local hill (Sarangkot 1,590m). The view from the top would have been really great except that it was a little cloudy by the time we reached the top and the mountains were mostly obscured, but it still looked nice. I have recovered from my sickness now and am ready to hike.
Speak to you again in 10 days (unless the Yeti gets me!!!)
Saturday 20 February 2010
Még mindig Pokhara
Már egy hete itt vagyunk Pokharában és még mindig nem untuk meg. Felmásztunk több száz, vagy ezer lépcsőn és meredek úton a közelben lévő 1590 méter magas hegyre ahonnan elvileg gyönyörű a kilátás a havas Annapurna hegységre. Pechünkre aznap pont felhős volt az idő és csak a környékbeli 2000 méter körüli hegyekig lehetett ellátni. Kicsit bosszankodtunk, de majd a túra alatt úgyis testközelből fogjuk a hegyeket látni.
A tippelőknek üzenem, hogy Gery tippjét viccnek veszem, Anyu már egész közel járt és a fődijat Csinyó viheti haza, ugyanis piros és fekete a helyes megoldás. :) Állitólag minusz 15 fok körül van most az alaptáborban éjszaka, úgyhogy végre senki nem irigykedhet otthonról, hogy mi itt a napsütésben lazsálunk. Holnap indulunk útnak a bérelt túravezetőnkkel. Kocsival elvisznek minket egy 45 km-re lévő faluhoz ahol megkezdjük a kb 10 napos hegyi túrát. Állitólag itt Nepálban a túraútvonalak szuperul ki vannak épitve, végig egyszerű szinvonalú szállással és éttermekkel. Előre szóltak, hogy arra ne számitsunk, hogy friss hóban fogunk sétálgatni ugyanis rengetegen járnak az úton, főként 30-40 tagú kinai csoportok.
Pár napos rágódás után tegnap eldöntöttük, hogy nem megyünk vissza Indiába, ugyanis mindketten kellőképpen megutáltuk az országot és nem akarunk megint a riksasofőrökkel és hülye eladókkal harcolni. A retkes igénytelen vonathoz sincs már türelmünk, főleg nem a sok igénytelen, koszos, bámuló paraszthoz. Az india kormány közben a vizum szabályokat is megváltoztatta ami azt jelenti, hogy hiába van 180 napos, többszöri belépésre jogositó vizumunk, minimum 2 hónapnak el kell tellnie két belépés között, ami persze még nem volt életben mikor megvettük a márciusi repjegyünket Kalkuttából. Állitólag beengednének minket az országba ha bemutatjuk a repülőjegyet, de valamilyen hivatalos engedélyt kéne kérni, regisztrálni miután megérkeztünk Indiába és valószinű pénzt kéne dugdosni a majmok zsebébe. Tegnap vettünk repjegyet Nepál fővárosából, Kathmanduból Bangkokba és igy nem kell soha többet visszamennünk Indiába. Közben arra a következtetésre jutottunk, hogy ha valaki szervezett, több száz ezer forintos út keretében megy egy-két hétre Dél-Indiába, max Goáig akkor valószinű szeretné az országot és nem kéne minden nap azért harcolnia, hogy ne verjék át a szállásért, boltban és fuvarköltségeken. Dél-Indiát még mi is szerettük, de Mumbai után már sokkal nagyobb a retek és tele van hajléktalanokkal az ország, olyan mintha az ember Borsodban nyaralna.
Most tiz napig nem fogunk tudni irni, mert biztos nem lesz internet a hegyen. Anyuéknak üzenem, hogy ne izguljanak és ha majd találunk valahol telefont akkor csörögni fogunk.
A tippelőknek üzenem, hogy Gery tippjét viccnek veszem, Anyu már egész közel járt és a fődijat Csinyó viheti haza, ugyanis piros és fekete a helyes megoldás. :) Állitólag minusz 15 fok körül van most az alaptáborban éjszaka, úgyhogy végre senki nem irigykedhet otthonról, hogy mi itt a napsütésben lazsálunk. Holnap indulunk útnak a bérelt túravezetőnkkel. Kocsival elvisznek minket egy 45 km-re lévő faluhoz ahol megkezdjük a kb 10 napos hegyi túrát. Állitólag itt Nepálban a túraútvonalak szuperul ki vannak épitve, végig egyszerű szinvonalú szállással és éttermekkel. Előre szóltak, hogy arra ne számitsunk, hogy friss hóban fogunk sétálgatni ugyanis rengetegen járnak az úton, főként 30-40 tagú kinai csoportok.
Pár napos rágódás után tegnap eldöntöttük, hogy nem megyünk vissza Indiába, ugyanis mindketten kellőképpen megutáltuk az országot és nem akarunk megint a riksasofőrökkel és hülye eladókkal harcolni. A retkes igénytelen vonathoz sincs már türelmünk, főleg nem a sok igénytelen, koszos, bámuló paraszthoz. Az india kormány közben a vizum szabályokat is megváltoztatta ami azt jelenti, hogy hiába van 180 napos, többszöri belépésre jogositó vizumunk, minimum 2 hónapnak el kell tellnie két belépés között, ami persze még nem volt életben mikor megvettük a márciusi repjegyünket Kalkuttából. Állitólag beengednének minket az országba ha bemutatjuk a repülőjegyet, de valamilyen hivatalos engedélyt kéne kérni, regisztrálni miután megérkeztünk Indiába és valószinű pénzt kéne dugdosni a majmok zsebébe. Tegnap vettünk repjegyet Nepál fővárosából, Kathmanduból Bangkokba és igy nem kell soha többet visszamennünk Indiába. Közben arra a következtetésre jutottunk, hogy ha valaki szervezett, több száz ezer forintos út keretében megy egy-két hétre Dél-Indiába, max Goáig akkor valószinű szeretné az országot és nem kéne minden nap azért harcolnia, hogy ne verjék át a szállásért, boltban és fuvarköltségeken. Dél-Indiát még mi is szerettük, de Mumbai után már sokkal nagyobb a retek és tele van hajléktalanokkal az ország, olyan mintha az ember Borsodban nyaralna.
Most tiz napig nem fogunk tudni irni, mert biztos nem lesz internet a hegyen. Anyuéknak üzenem, hogy ne izguljanak és ha majd találunk valahol telefont akkor csörögni fogunk.
Tuesday 16 February 2010
Pokhara / Nepál
Viszlát India! Mindkettőnknek fülig ért a szája mikor átléptük az indiai nepáli határt és végre búcsút intettünk Indiának. Utoljára még szépen lenyúltak minket az indiai pénzváltónál ugyanis a nepáli vizumot csak dollárban lehet fizetni (40 dollár) és ezért valahol pénzt kellett szereznünk még Indiában. A határon a határőr irányitott minket az egyik pénzváltóhoz, ami az egyetlen lehetett a faluban. Beváltottam az egyik 100 dolláros utazási csekket amiért a szemetek csak úgy adtak 80 dollárt, hogy még 500 rúpiát (kb 10 dollár) rá kellett fizetnünk. Nagy szerencséjük volt, hogy nem volt más választásunk és igy sikerült 30 dollárt keresniük rajtunk. A legbosszantóbb az volt, hogy a határőr irányitott minket egy olyan helyre ahol elmondásuk szerint csak a fekete piacról származó dollárral kereskednek és ezért nyugtát se kaptunk. Ezek után mikor átléptük a határt az indiai útlevélkezelő nagy vigyorral kérdezte, hogy ugye milyen gyönyörű India? Ha ja, rohadtul! Átléptük a határt és a nepáli oldalon széles mosollyal és "Nameste! Isten hozta Nepálban" üdvözlettel köszöntettek minket. Érdekes, hogy az indiai oldalon olyan sár volt, hogy majdnem elsüllyedtünk, átlépve a határon egyből tiszta út fogadott minket, lehet hogy más nap süt ezen az oldalon?? :) Mióta itt vagyunk fülig ér a szánk és nagyon jól érezzük magunkat. Az emberek sokkal kedvesebbek, mint a szomszédban. Nincs annyi alkudozás, normális árat kérnek a boltokban, az utcák sokkal tisztábbak, az emberek rendesen fel vannak öltözve, az állatokat olyan kunyhóban tartják ahol Indiában az emberek laknak, tiszta a levegő, nincs nagy forgalom és még senki nem kunyerált pénzt tőlünk. Itt Pokharában európai szinvonalú éttermek vannak és első nap ugyanolyan finom rántotthúst ettem, mint amilyet otthon az éttermekben sütnek. Máig nem értjük, hogy miért van ekkora különbség két ország között, de a lényeg, hogy Nepál egyből bekerült a kedvenceim közé és szivesen visszajönnék ide bármikor.
Első nap a határ melletti kis faluban aludtunk és reggel buszra szálltunk, hogy megtegyük a 250 km-es utat Pokharába. Sima úton mindez 4 óra alatt meglett volna, de a hegyek között kacskaringózva 9 órásra sikeredett az út. 
Még igy se bántam, mert egész úton a gyönyörű hegyeket néztem és nem sokkal a határ után a távolban már felbukkantak a 8000 méteres Annapurna hegyek. 
Még igy se bántam, mert egész úton a gyönyörű hegyeket néztem és nem sokkal a határ után a távolban már felbukkantak a 8000 méteres Annapurna hegyek. 
Pokhara gyönyörű zöld hegyek között egy völgyben fekszik, szélén egy nagy tóval és a háttérben az Annapurna hegyvonulattal. Kell ennél több? :) Első nap már felmásztunk az egyik kisebb hegyre aminek egy buddhista templom van a tetején. 
Tegnap 4,5 órán át eveztünk a tavon és holnap felmászunk egy másik 1500 méteres hegyre. Szegény Lee magával hozta a betegséget Indiából. Elmentünk egy orvoshoz aki megállapitotta, hogy valamilyen parazitát kapott el és adott neki vagy négy különböző gyógyszert. Szerencsére már sokkal jobban van, de az orvos azt mondta, hogy pihennie kell még 4-5 napot, ezért csak kisebb hegyeket mászunk most. Ha felgyógyult elmegyünk egy 10 napos hegyi túrára ami az Annapurna Alap Táborba vezet és 4200 méter magas van. 
Tegnap 4,5 órán át eveztünk a tavon és holnap felmászunk egy másik 1500 méteres hegyre. Szegény Lee magával hozta a betegséget Indiából. Elmentünk egy orvoshoz aki megállapitotta, hogy valamilyen parazitát kapott el és adott neki vagy négy különböző gyógyszert. Szerencsére már sokkal jobban van, de az orvos azt mondta, hogy pihennie kell még 4-5 napot, ezért csak kisebb hegyeket mászunk most. Ha felgyógyult elmegyünk egy 10 napos hegyi túrára ami az Annapurna Alap Táborba vezet és 4200 méter magas van. 
Ma vettem profi Nort Face bélelt kabátot és vizálló nadrágot amit otthon mindig nézegettem, de a több száz fontos ár mindig visszatartott. Itt az egész szettet 48 fontért vettem és a postázási költséggel együtt is kb 100 fontba fog kerülni. Aki kitalálja, hogy milyen szinű a cucc az dicséretet kap. :)
Sunday 14 February 2010
Varanasi 18 éven felülieknek
- ELŐRE SZÓLOK, HOGY EBBEN A BEJEGYZÉSBEN HALOTTÉGETÉSRŐL IS FOGOK IRNI -
Az esküvő után éjszakai vonattal továbbutaztunk Varanasiba, a hinduk szent városába ami a Gangesz partján fekszik. Úgy hiszik ha valaki megfürdik a folyóban akkor az összes korábbi bűnétől megszabadul. A történethez hozzátartozik, hogy a folyó hihetetlen mértékben szennyezett, tele szeméttel, szenyvizzel, döglött állatokkal és a halottakat is ide dobják be, mellette meg a bivalyokat is itt fürdetik és mossák a ruháikat.
Én csak az ujjam hegyét dugtam be a vizbe, nem volt gusztusom még a lábfejemet se beletenni. A folyóparton végig lépcsős lejárók vannak és mindegyik szakasz más épülettel, más funkcióval rendelkezik. Valószinű külföldiek körében a két halottégető szakasz a leghirhedtebb amit mi se hagyhattunk ki. Hindu vallás szerint ha valakinek a hamvait a Gangeszba szórják az megszabadul az újjászületés örök körforgásától és a Nirvánába kerül. Egy pár kivétellel mindenkit a parton felállitott máglyákon égetnek el. A kivételek közé tartoznak a tiz éven aluli gyerekek akiknek még nincs karmájuk, a terhes nők, állatok, szent emberek (saddhus) akik már eleve szentek és csakis a Nirvánába kerülhetnek, valamint a kobra által megmart emberek akik szintén egyenesen a Nirvánába kerülnek, mivel Shiva istennek egy kobra van a nyakában és ezért úgy gondolják, hogy a kobramarásos halál szerencsés és jó. A fenti kivételekben szereplő embereket nem égetik el hanem a testükre köveket tesznek és úgy dobják be őket a Gangeszba. A hinduk nem temetkeznek földbe és a hagyományos hamvasztást se szeretik. Az égetésre csak a család férfi tagjai mennek el, nők soha, mivel - ezt egy indiai mondta - túl sokat sirnak és korábban pár nő a férje temetésekor a tűzbe ugrott és úgy lett öngyilkos. Bizar módon páran megbiznak egy videóst aki felveszi az egész szertartást. Nem tudom ki nézegeti otthon ahogy a családtagja máglyán ég... Az égetést úgy kell elképzelni, hogy egyszerre 5-10-15 kisebb máglya is ég egy partszakaszon. Megrakják a fából a tüzet és arra helyezik a halottat, majd egy pár farönköt a tetejére. 3 óra kell egy test elégetésére. Tőlem két méterre égett valaki akinek a feje teljes egészében kint volt és láttam ahogy elkezdett a haja égni és meg volt barnulva az egész feje, rá volt száradva a bőre a koponyájára. Láttunk egy másikat akinek az égett kezeit igazgatták egy bottal. Miuán a test elégett, a családtagok összegyűjtik a hamvait egy agyagedénybe amit beleszórnak a Gangeszba. Ne is mondjam, hogy az égetés közelében tele volt a viz uszkáló hamuval és egyéb égéstermékekkel. Láttam egy felpuffadt, vizihulla kutyát is, erős gyomrom van, de majdnem belehánytam a szent folyójukba. A halott közeli férfi hozzátartozói a szertartás után a hagyomány szerint koposzra borotválják a fejüket és fehér ruhába öltöznek, mivel a fehér a gyász szine. E
lmentünk csónakázni a folyóra napközben majd estefelé is. Mi is gyújtottunk gyertyát amit elengedtünk a vizen miközben kivántunk valamit. Egyszer mikor megálltunk a csónakkal az csónakos srác jóizűen elkezdett kortyolgatni a vizből. Azt is elmesélte, hogy sok hal van a folyóban amit ők nagy szivesen esznek, mert úgy tartják, hogy a hal megeszi a halott hozzátartozójukat és ezután meg ők eszik meg a halat (a hozzátartozóval együtt) ami igy a körforgás rendje. Varanasi biztos felér a legjobb hollywoodi diéták bármelyikével ugyanis nem volt nagy gusztusom enni ezek után, főleg nem halat.
Az esküvő után éjszakai vonattal továbbutaztunk Varanasiba, a hinduk szent városába ami a Gangesz partján fekszik. Úgy hiszik ha valaki megfürdik a folyóban akkor az összes korábbi bűnétől megszabadul. A történethez hozzátartozik, hogy a folyó hihetetlen mértékben szennyezett, tele szeméttel, szenyvizzel, döglött állatokkal és a halottakat is ide dobják be, mellette meg a bivalyokat is itt fürdetik és mossák a ruháikat.
Én csak az ujjam hegyét dugtam be a vizbe, nem volt gusztusom még a lábfejemet se beletenni. A folyóparton végig lépcsős lejárók vannak és mindegyik szakasz más épülettel, más funkcióval rendelkezik. Valószinű külföldiek körében a két halottégető szakasz a leghirhedtebb amit mi se hagyhattunk ki. Hindu vallás szerint ha valakinek a hamvait a Gangeszba szórják az megszabadul az újjászületés örök körforgásától és a Nirvánába kerül. Egy pár kivétellel mindenkit a parton felállitott máglyákon égetnek el. A kivételek közé tartoznak a tiz éven aluli gyerekek akiknek még nincs karmájuk, a terhes nők, állatok, szent emberek (saddhus) akik már eleve szentek és csakis a Nirvánába kerülhetnek, valamint a kobra által megmart emberek akik szintén egyenesen a Nirvánába kerülnek, mivel Shiva istennek egy kobra van a nyakában és ezért úgy gondolják, hogy a kobramarásos halál szerencsés és jó. A fenti kivételekben szereplő embereket nem égetik el hanem a testükre köveket tesznek és úgy dobják be őket a Gangeszba. A hinduk nem temetkeznek földbe és a hagyományos hamvasztást se szeretik. Az égetésre csak a család férfi tagjai mennek el, nők soha, mivel - ezt egy indiai mondta - túl sokat sirnak és korábban pár nő a férje temetésekor a tűzbe ugrott és úgy lett öngyilkos. Bizar módon páran megbiznak egy videóst aki felveszi az egész szertartást. Nem tudom ki nézegeti otthon ahogy a családtagja máglyán ég... Az égetést úgy kell elképzelni, hogy egyszerre 5-10-15 kisebb máglya is ég egy partszakaszon. Megrakják a fából a tüzet és arra helyezik a halottat, majd egy pár farönköt a tetejére. 3 óra kell egy test elégetésére. Tőlem két méterre égett valaki akinek a feje teljes egészében kint volt és láttam ahogy elkezdett a haja égni és meg volt barnulva az egész feje, rá volt száradva a bőre a koponyájára. Láttunk egy másikat akinek az égett kezeit igazgatták egy bottal. Miuán a test elégett, a családtagok összegyűjtik a hamvait egy agyagedénybe amit beleszórnak a Gangeszba. Ne is mondjam, hogy az égetés közelében tele volt a viz uszkáló hamuval és egyéb égéstermékekkel. Láttam egy felpuffadt, vizihulla kutyát is, erős gyomrom van, de majdnem belehánytam a szent folyójukba. A halott közeli férfi hozzátartozói a szertartás után a hagyomány szerint koposzra borotválják a fejüket és fehér ruhába öltöznek, mivel a fehér a gyász szine. E
lmentünk csónakázni a folyóra napközben majd estefelé is. Mi is gyújtottunk gyertyát amit elengedtünk a vizen miközben kivántunk valamit. Egyszer mikor megálltunk a csónakkal az csónakos srác jóizűen elkezdett kortyolgatni a vizből. Azt is elmesélte, hogy sok hal van a folyóban amit ők nagy szivesen esznek, mert úgy tartják, hogy a hal megeszi a halott hozzátartozójukat és ezután meg ők eszik meg a halat (a hozzátartozóval együtt) ami igy a körforgás rendje. Varanasi biztos felér a legjobb hollywoodi diéták bármelyikével ugyanis nem volt nagy gusztusom enni ezek után, főleg nem halat.
Pokhara - Happy valentines day!
After our one day quick stop in Varanasi we caught the 7:55 train north to Gorukpur junction. From there we caught a local bus which took us to Sonauli. At Sonauli we checked out of India and walked across the border into Nepal. Well Eri got let into Nepal, I however had to go back to India as I had been given an entry stamp in my passport upon leaving India instead of exit stamp. Having got the correct stamp from the Indian officials I then rejoined Eri in Nepal and we were on our way to a hotel for the night. The following morning we caught the 6:45 bus/coach for our 9 hour journey to Pokhara. The journey on the way was beautiful. It was only 200 kilometres, but because we were zigzagging our way up, down and around Himalayan mountains it took a long time. Plus we had many stops to pick up and drop people off on the way. We arrived at 4pm and were met by a car from our hotel that we had booked. Pokhara is beautiful, there is a lake in the centre and it is surrounded by forested hills and the giant snow capped mountains loom large in the background. Nepal is so much different to India and we love it already. The place is much cleaner, less populated, less busy, much more scenic and people don't stare and gawp at you (or try to charge you loads more). I'm afraid that at this moment in time neither of us want to return to India. Perhaps that will change in time, but that is how we feel at the moment.
Pokhara is very much geared up for trekking and you can carry out many activities from trekking to para-gliding. We plan to go trekking, but at this moment in time it is not possible for me to attempt this as I have brought a friend with me from India. His name is Amoebic dysentery!!!! I went to see a doctor yesterday and after examining me and carrying out some tests he gave me the diagnosis and 4 different types of tablets plus a strict diet of bland tasteless foods. This would explain why I have been ill on and off for the past month!!! So its rest for me for at least another 4 days before I am able to go off into the wild :-(
But there isn't a better place to relax than here. Tomorrow we are going to hire a rowing boat and relax on the lake.
Pokhara is very much geared up for trekking and you can carry out many activities from trekking to para-gliding. We plan to go trekking, but at this moment in time it is not possible for me to attempt this as I have brought a friend with me from India. His name is Amoebic dysentery!!!! I went to see a doctor yesterday and after examining me and carrying out some tests he gave me the diagnosis and 4 different types of tablets plus a strict diet of bland tasteless foods. This would explain why I have been ill on and off for the past month!!! So its rest for me for at least another 4 days before I am able to go off into the wild :-(
But there isn't a better place to relax than here. Tomorrow we are going to hire a rowing boat and relax on the lake.
Varanasi
We did make it onto the train, I think Erika was not feeling as bad as me and kept me going...We arrived in Varanasi after a 14 hour overnight train trip made our way to a hotel and went exploring. We went to some of the ghats on the Ganges and saw cremations taking place. At first I didn't notice the bodies in the burning piles of wood and actually it was not so much of a shock as I expected it to be. One of the funeral pyres was right below us and I always expected burning bodies to smell, but they didn't. Mostly it was men near to the pyres as women get to emotional and some have thrown themselves on the fire in the past apparently.
We then took a 2 hour boat ride on the Ganges and saw everything from the river.
I also had a go at rowing the boat.
There were many people taking a dip in the river but I settled for putting my hand into it as we saw dead bodies being washed in the river before being placed on the fire and our boatman told us that after the cremation the ashes are scattered into the water, plus some people are not cremated at all and the bodies are thrown in weighed down by rocks!
We also took another boat ride in the evening at sunset and watched some ceremonies taking place at the riverside. We also light some floating candles, made a wish and let them float away on the holy river.
We then took a 2 hour boat ride on the Ganges and saw everything from the river.
I also had a go at rowing the boat.
There were many people taking a dip in the river but I settled for putting my hand into it as we saw dead bodies being washed in the river before being placed on the fire and our boatman told us that after the cremation the ashes are scattered into the water, plus some people are not cremated at all and the bodies are thrown in weighed down by rocks!
We also took another boat ride in the evening at sunset and watched some ceremonies taking place at the riverside. We also light some floating candles, made a wish and let them float away on the holy river.
Esküvő
Indiában a házasságok nagy része még most is a szülők, vagy hivatásos párkeritő által szervezett. A fiatalok igy nem randiznak hanem a szülők összehoznak egy kávéházas találkozót a kiszemelt a vőlegénnyel/menyasszonnyal és ha szimpatikusnak találják egymást akkor találkoznak még egy párszor a kávéházban miután a fiú megkéri a lány kezét és a szülők kitűzik az esküvő időpontját. Egyik Angliában élő indiai ismerősöm mesélte, hogy a szülei rendszeresen emailben küldték neki a lányok önéletrajzait hátha megtetszik neki egy. Nekem erről inkább egy állásinterjú jutott eszembe. Ő azóta már talált valakit az önéletrajzokból és röviddel utána össze is házasodtak. Mielőtt mindenki azt gondolná, hogy boldog boldogtalant beajánlanak és örül, hogy milyen jó is nekünk nyugaton, hadd mondjam el, hogy a párokat mindig hasonló hátterű családból keresik és összehasonlitják a horoszkópjukat, hobbijukat és korban is passzolnak. Sok indiai fiatal teljesen jónak találja az efféle párszerzést és melyik nyugati lány ne örülne annak ha kihagyhatná a keresgélést a nagy ő után és nem vesztegetné az idejét sok semmirekellővel, helyette a szülei végeznék el a piszkos munkát és ő készen kapná a tökéletes párt. Persze biztos van legalább annyi hátulütője ennek, mint amennyi előnye.
A barátunk esetében is a szülők találták a menyasszonyát, aki nagyon csinos és hozzá hasonlóan ő is külföldön járt egyetemre és szép világos bőre van. Az utóbbi talán furcsán hangzik, de ez az egyik legfontosabb szempontok közé tartozik itt Indiában. Meg vannak őrülve a világos bőrért.
Az esküvő elvileg este 7-kor kezdődött volna, de csak vártunk, vártunk, mint mindig általában Indiában. Kb nyolcra sikerült mindenkinek beszállnia a buszba, kocsiba és szép lassan elindult a vőlegényes menet a menyasszony násznépének hoteljához ahol az esküvőt tartották. Jó nagy forgalom volt és egy autó elkeveredett közben úgyhogy több, mint egy órába telt mire átvergődtünk a másik hotelhez. A parkolóban egy zenekar várt minket. Hagyomány szerint a vőlegény lovon, hintón, vagy a modern időkben kocsin érkezik meg a menyasszonyhoz és annak a násznépéhez, mig a vőlegény előtt menetel a zenekar és mögötte táncol az ő násznépe. A zenekar egész jó volt még úgy is, hogy össze vissza muzsikált, sokszor semmi ritmus nem volt benne, de igy is teljesen bevadult a násznép és mindenki őrült módon rázta. Kb 200 métert tettünk meg táncolva mikor megérkeztünk a helyszinre ahol a menyasszony barátai és rokonai már vártak minket (a menyasszony ilyenkor még nincs ott) narancssárga virágból fűzött garlandokkal amiket köszöntésképpen a nyakunkba agasztottak.
Az esküvő a hotel nagy kertjében volt megtartva és azt kell, hogy mondjam, hogy ilyen szép dekorációt korábban még nem láttam. A kert közepén volt egy nagy szinpad, előtte párnás ülőkék, székek, asztalok, két nagy pavilon további székekkel, asztalokkal, az oldalon végig szakácsok az ételekkel és a nagy szinpad mellett egy kisebb ami körül végig párnák voltak.
Mindez rengeteg virággal dekorálva és különböző szines fényekkel megvilágitva. Egy kis idő után megérkezett a menyasszony és a nagy szinpadon gyűrűt és garlandot cseréltek a vőlegénnyel. Utána több, mint egy órán át a násznép fényképezkedett a párral. Amig ők pózoltak mi szépen megvacsoráztunk. Több étel volt felsorakoztatva, mint egy átlag étteremben. Ettünk finom indiai curryt, frissen sütött kenyereket, friss salátákat (amit előtte nem láttam sehol Indiában) és finom édességeket. A bárban meglepetésünkre még vörösáfonyalé is volt ami a kedvencem Angliában és a legutolsó dolog lett volna amire Indiában számitottam volna. Mikor a pár gyűrűt cserélt még nem lettek házasok, ezt csak azért csinálják, mert az egész világon igy szokás. Az igazi szertartás órákon keresztül tart és itt kb éjfél körül kezdődött. Először a menyasszony ült a "kis szinpadhoz" ahol a pap felolvasott rengeteg oldalt hindiül és bemutattak pár ajándékot, szárikat és ékszereket. Poén, de se a vőlegényDushyant, se a menyasszony Akanska nem beszélnek tökételetesen hindiül, ugyanis mindkettőjük az angolt használja otthon, mint sok más magasabb kasztba tartozó indiai család, úgyhogy ahogy elmondták nem mindent értettek a szertartásból. Ezután Dusyhant következett akit a szertartás keretei között a lány szülei befogadtak a családjukba, bemutatták az ő ajándékait is, inget és hasonlókat. 
Utána a pár együtt következett és akkor váltak házastársakká miután egy piros fonallal összekötötték a kezüket, majd ezután a ruhájukat is és hétszer körbe kellett járniuk a szent tüzet ami a szinpad közepén volt meggyújtva, közben rizst is szórtak egy tálból. Mivel hindiül nem beszélünk ezért nem sokat értettünk a szertartásból, de igy is szép volt, bár egy kicsit túl hosszúra sikeredett. Később még közösen szantált szórtak a tűzbe és az egész család áldást adott rájuk, pirossal megfestették Akanska homlokát ami a házas nők jele, további ajándékokat mutattak be, a pár körbejárt és mindenkivel ölelkezett... hajnali négykor már nem birtuk tovább és visszamentünk a szállodába.Tánc és zene magán a szertartáson nem volt csak mig a vőlegénnyel bevonultunk. Az esküvő után három nappal rendezték a nagy bulit Dusyhant szülővárosában ahol az ő családja ünnepélyesen köszönti a menyasszonyt az új otthonában. Indiában mindig a nő költözik a férfi családjához és mivel a többség háziasszony ezért sokkal több időt tölt az anyósával, mint a férjével. Na itt mi Európaiak biztos azt mondanánk, hogy köszi inkább nem. :)
Delhi
So we have left Agra and made our journey to Delhi by train. The journey was by far the worst that we have ever experienced. Somehow we ended up in chair class which meant that although we had a seat. Everyone else was able to enter the carriage too. Which they did in numbers! Think rush hour on the tube for 3 and a half hours except on the tube you don't have peoples elbows, bums and other body parts stuck in your face. Not only were people sitting on the overhead luggage racks, they were although crammed full in every other space possible. To add to the fun a group of men joined the train set up there loudspeaker and began singing praises to Shiva through their radio mike all accompanied by mini cymbals and a drum.
The hotel at Delhi was nice, although we were placed into a different block from all the other wedding guests so we never met anyone until the day. We did take full advantage of the room service though lol!!!
Suitably attired for the wedding we met the group at 5pm as arranged to be ready for the ceremony to begin at 7pm...The wedding didn't actually begin until about 10. No-one seemed to mind though. The wedding itself was really good, very extravagant with lots of stages, tables, flowers, waiters and a massive choice of delicious food. We managed to see it through almost to the end (4am) before admitting defeat and heading back to the hotel. The following day we checked out at 12 and made our way to the train station. I was not looking forward to the trip to Varanasi as I had just about had enough of train journeys by this point. We also could not see our train displayed anywhere and I was more than ready to head to Delhi international airport and get the hell out of India...tbc
The hotel at Delhi was nice, although we were placed into a different block from all the other wedding guests so we never met anyone until the day. We did take full advantage of the room service though lol!!!
Suitably attired for the wedding we met the group at 5pm as arranged to be ready for the ceremony to begin at 7pm...The wedding didn't actually begin until about 10. No-one seemed to mind though. The wedding itself was really good, very extravagant with lots of stages, tables, flowers, waiters and a massive choice of delicious food. We managed to see it through almost to the end (4am) before admitting defeat and heading back to the hotel. The following day we checked out at 12 and made our way to the train station. I was not looking forward to the trip to Varanasi as I had just about had enough of train journeys by this point. We also could not see our train displayed anywhere and I was more than ready to head to Delhi international airport and get the hell out of India...tbc
Monday 8 February 2010
Some random fun pics
Eri kissed the frog hoping that a handsome prince would come along.....
After ensuring that she was appropriately dressed to attend the ladies lavatory
She was somewhat disappointed to find a toilet seat wasn't included!!!!!
Delhi
Azt hiszem hat hét mocsok és szmog után kicsit kezdünk már kiszeretni Indiából. Eldöntöttük, hogy a barátunk esküvője után egyből továbbindulunk Varanasiba, a Gangesz partjára, de ott is csak egy estét fogunk tölteni és péntek reggel továbbvonatozunk északra ahonnan röpke 2,5 órás buszút után megérkezünk majd a nepáli határhoz, ahol átsétálunk egyik oldalról a másikra, elintézzük a vizumot és péntek este ha minden jól megy már Nepálban alszunk. Jó lesz már egy kis vérfrissités és nyomortanyák helyett szép hegyek.
A ma reggeli vonat katasztrófális volt. Hiába volt mindenkinek lefoglalva a helye, az ülő embereken kivül még vagy 200 másik betuszkolta magát a szerelvénybe és hihetetlen módon a csomagtartótól kezdve a lépcsőig mindenhová befészkelték magukat. Sikerült összeszólalkoznunk egy pár idiótával akik úgy látták, hogy a Lee és köztem lévő helyre (egymással szemben ültünk) még ketten állva beférnének. Ezt tetőzte mikor egy pár hülye gyerek felszállt a vonatra hangfallal és mikrofonnal és úgy gondolták, hogy akkor ők most elkezdenek hare krisnázni 120 decibellel. Szerencsére kéznél volt a füldugóm. A vonatról való leszállás is kalandos volt mivel tömve volt az egész folyosó, lépcsők, egy gombostűnyi hely nem volt. Nem a fő megállóhelyen, Új Delhi állomásnál szálltunk le hanem a térképen kinéztünk egy, a szállodához közelebbit. Mikor már leszálltunk akkor láttuk, hogy ez nem igazán turistás hely és rajtunk kivül egy darab fehér ember se volt. Kiléptünk az állomásról és egy szál riksasofőr se rohant oda, hogy majd ő elvisz minket. Nekünk kellett riksát keriteni ami, mint kiderült nem egyszerű ugyanis senki nem tudta, hogy hol van a szállásunk, hiába mutattunk térképet nekik, azt se tudták, hogy melyik oldalról kell nézni, de helyette vagy huszan körbeálltak minket csodálkozva. Biztos nem sűrűn látnak fehér embert azon az állomáson. Szerencsére egy nagyon kedves ember jött a megmentésünkre aki beszélt egy kicsit angolul és valahonnan szerzett egy riksát és még az árat is kialkudta nekünk ami meglepően fele annyiba került, mint amit általában tőlünk kérnek.
A szállásunk a legjobb ahol eddig voltunk, őrök vigyázzák a kapukat. Van egy nyugati szinvonalú étterem is a hotelben ahol hat hét után végre igazi európai ebédet ettünk, finom gombakrémlevest és csirkét tejszines szósszal zöldségekkel. Jól esett egy kis "luxus", még soha nem örültem ennyire az ebédnek. A csirke is igazi csirkemell volt és nem csontok csirkecafatokkal. A szállás árában benne van a klubszoba használata ahonnan most irok. Csak mi ketten garázdálkodunk itt az ingyenes internettel, amúgy a madár se jár erre. Van billiárdasztal, TV, szobabicikli, társasjátékok, tiszta Hawaii. Itt most újra kezdünk visszaszeretni Indiába.
A ma reggeli vonat katasztrófális volt. Hiába volt mindenkinek lefoglalva a helye, az ülő embereken kivül még vagy 200 másik betuszkolta magát a szerelvénybe és hihetetlen módon a csomagtartótól kezdve a lépcsőig mindenhová befészkelték magukat. Sikerült összeszólalkoznunk egy pár idiótával akik úgy látták, hogy a Lee és köztem lévő helyre (egymással szemben ültünk) még ketten állva beférnének. Ezt tetőzte mikor egy pár hülye gyerek felszállt a vonatra hangfallal és mikrofonnal és úgy gondolták, hogy akkor ők most elkezdenek hare krisnázni 120 decibellel. Szerencsére kéznél volt a füldugóm. A vonatról való leszállás is kalandos volt mivel tömve volt az egész folyosó, lépcsők, egy gombostűnyi hely nem volt. Nem a fő megállóhelyen, Új Delhi állomásnál szálltunk le hanem a térképen kinéztünk egy, a szállodához közelebbit. Mikor már leszálltunk akkor láttuk, hogy ez nem igazán turistás hely és rajtunk kivül egy darab fehér ember se volt. Kiléptünk az állomásról és egy szál riksasofőr se rohant oda, hogy majd ő elvisz minket. Nekünk kellett riksát keriteni ami, mint kiderült nem egyszerű ugyanis senki nem tudta, hogy hol van a szállásunk, hiába mutattunk térképet nekik, azt se tudták, hogy melyik oldalról kell nézni, de helyette vagy huszan körbeálltak minket csodálkozva. Biztos nem sűrűn látnak fehér embert azon az állomáson. Szerencsére egy nagyon kedves ember jött a megmentésünkre aki beszélt egy kicsit angolul és valahonnan szerzett egy riksát és még az árat is kialkudta nekünk ami meglepően fele annyiba került, mint amit általában tőlünk kérnek.
A szállásunk a legjobb ahol eddig voltunk, őrök vigyázzák a kapukat. Van egy nyugati szinvonalú étterem is a hotelben ahol hat hét után végre igazi európai ebédet ettünk, finom gombakrémlevest és csirkét tejszines szósszal zöldségekkel. Jól esett egy kis "luxus", még soha nem örültem ennyire az ebédnek. A csirke is igazi csirkemell volt és nem csontok csirkecafatokkal. A szállás árában benne van a klubszoba használata ahonnan most irok. Csak mi ketten garázdálkodunk itt az ingyenes internettel, amúgy a madár se jár erre. Van billiárdasztal, TV, szobabicikli, társasjátékok, tiszta Hawaii. Itt most újra kezdünk visszaszeretni Indiába.
Sunday 7 February 2010
Farewell Taj Mahal
We went to see the Taj Mahal yesterday getting up at 6am to be there for sunrise, only to find out that the ticket office we planned to get our tickets from at the eastern gate had moved 1km down the road, so we arrived about 15 mins after sunrise but it was still good. The shere size of the thing is amazing! And so much marble, all polished, carved and inlaid with precious stones. We took many pictures (some of which you can see on Eri's blog entry as well as mine).
I am almost recovered from my illness now and the antibiotics seem to have done the trick. We also recovered from our biggest crisis of the trip so far when our all-in-one mains/USB charger decided not to work anymore! Having thought that there was no way that we could get it repaired in Agra; we did! We also found another plug doing the same thing for 150 INR. Therefore I was much displeased when the guy who mended our original wanted to charge us 450 INR!!! Initially his son had said it would be about 200 INR and at the time I said that we could discuss the matter if it was fixed. After some discussion with his father I settled at paying 150 INR.
I think we are getting quite good at this bartering business now (even though I probably am not lol). When I get qouted a price that sounds too high (which with experience we usually are) I usually show a look of shock on my face, and offer something around 30% of that price. Thats obviously too low and their turn to look shocked, and we end up somewhere in between 75% to 60% of the initial price. I will then usually offer 35/40% and see what happens..Hopefully ending up around the 50% mark. If we are bargaining for a rickshaw journey it is much too our advantage, because many drivers want to take us and I can offer our custom to the lowest price. Its all part of the fun, but sometimes (as in the multi charger case) it is annoying that such a high price is being asked. Even the guy who sold me the new one and his pharmacist son laughed and said the price was extortionate!!!
Anyway, we are off to Delhi on the train tomorrow morning (Mon) so that we can attend the wedding on Tuesday. We then leave Delhi on Wed evening heading to Varanasi. We will stop there for 2 days max, before heading off into Nepal. We are both looking forward to seeing Nepal. We both want to see the Himalayas and a little break from India will do us good.
I am almost recovered from my illness now and the antibiotics seem to have done the trick. We also recovered from our biggest crisis of the trip so far when our all-in-one mains/USB charger decided not to work anymore! Having thought that there was no way that we could get it repaired in Agra; we did! We also found another plug doing the same thing for 150 INR. Therefore I was much displeased when the guy who mended our original wanted to charge us 450 INR!!! Initially his son had said it would be about 200 INR and at the time I said that we could discuss the matter if it was fixed. After some discussion with his father I settled at paying 150 INR.
I think we are getting quite good at this bartering business now (even though I probably am not lol). When I get qouted a price that sounds too high (which with experience we usually are) I usually show a look of shock on my face, and offer something around 30% of that price. Thats obviously too low and their turn to look shocked, and we end up somewhere in between 75% to 60% of the initial price. I will then usually offer 35/40% and see what happens..Hopefully ending up around the 50% mark. If we are bargaining for a rickshaw journey it is much too our advantage, because many drivers want to take us and I can offer our custom to the lowest price. Its all part of the fun, but sometimes (as in the multi charger case) it is annoying that such a high price is being asked. Even the guy who sold me the new one and his pharmacist son laughed and said the price was extortionate!!!
Anyway, we are off to Delhi on the train tomorrow morning (Mon) so that we can attend the wedding on Tuesday. We then leave Delhi on Wed evening heading to Varanasi. We will stop there for 2 days max, before heading off into Nepal. We are both looking forward to seeing Nepal. We both want to see the Himalayas and a little break from India will do us good.
Tádzs Mahal
Akkor közkivánatra irok a Tádzs Mahalról. :)
Korán keltünk, hogy napfelkelténél nézzük meg, ami 7:05 perckor van. Na már 6:30-kor hosszú sor állt a kapunál és kiderült, hogy jegyet az 1 km-re található jegyirodában kell vennünk. Felbaktattunk az irodába, megvettük a jegyet ami 750 rúpia (kb 3 ezer Ft) külföldieknek, 20 rúpia (80 Ft) indiaiaknak, szép különbség. Az indiaiaktól nem is kéne pénzt kérni, mert többe kerül a jegy kinyomtatása. Visszaballagtunk a kapuhoz és beálltunk a külön nőknek és külön férfiaknak fenntartott sorba. Naná, hogy a női sor kétszer olyan lassú volt, mert az összes fehérnép nagy retikülökkel jött és mire azt átkutatták addig a másik oldalon két férfi átjutott.
A Tádzs, ami egy siremlék az 1600-as években épült az uralmon lévő mogul Shah Jahan megrendelésére aki elhúnyt harmadik, kedvenc feleségének Mumtaz Mahalnak épitette miután az a 14. gyerekük szülésébe belehalt.
Az épület iszlám stilusú és márványból készült, türkiz, jáspis, zafir kövekkel vannak a minták kirakva, a bejáratnál a Koránból származó imákkal. 
Az oldalsó négy oszlopot úgy épitették, hogy kifelé dőljön és igy egy esetleges földrengéskor ne a főépületre essen. A nap minden szakában más szinben pompázik az épület. Mi reggel hófehérnek láttuk, majd szürkébbnek és naplementekor sárgának. Kicsit csalódtunk, hogy este nincs kivilágitva, de végülis ez egy mauzóleum, lehet, hogy emiatt nem világitják ki.Mind a négy oldalon található bejárat ami a
nyolcszög alakú középső nagy terembe vezet ahol a feleség, majd később az épitettő férj lett eltemetve. Eredetileg a férj a folyó túlpartjára akart magának egy fekete kőből készült Tádzs Mahalt épitettetni, de ez soha nem valósult meg, mivel a fia a Tádzs közelében lévő erődbe zárta apját aki az ablakából egyedül feleségének siremlékét látta és pár év után börtönbe zárva halt meg.Az oldalsó kép a főépület egyik kamraszerű bemélyedésében készült és igy jobban elképzelhető, hogy milyen nagy is a Tádzs.
Lee már sokkal jobban érzi magát, úgy néz ki használt a kólaárustól vett antibiotikum. Közben elromlott az univerzális töltőnk ami az összes kütyünket tölti, fényképezőgépet, Nintendot, telefonokat.. hát mit ad isten a kólaárusnak még töltője is volt. :) Egyre jobban vegetáriánusok leszünk ugyanis tegnap láttam egy hentest aki a félig nyitott boltban, a poros földön egy fatuskón darabolta a húst. Ma reggel pedig láttuk, hogy hogyan szállitják az árut. Egy pasas tekert a biciklin, a csomagtartóra meg fel volt dobva egy fél disznó aminek a farka még a bicikli oldalán lógott. Hetek óta csak zöldséges ételeket eszünk. :)
Friday 5 February 2010
Agra
Hello. We finally left Udaipur and are now in Agra. The Taj Mahal looks awesome and we have a view of it from our hotel bedroom. In fact we can even see it from bed. On the train journey here we finally got the train class right and travelled on AC2 which meant it was warm, more secure and we had a curtain around our compartment. The only bad thing was that I was/am ill (again) so I slept like crap with a temperature, aches and pains and just a general feeling of weakness. Luckily I found a medical store close by here and after a quick phone consultation via mobile phone to the guys brother, I was sold some antibiotics. Couldn't happen in the uk lol. Needless to say I am not feeling much better so perhaps what I was sold is a load of rubbish....or something for some completely different ailment.
Tomorrow we go into the Taj Mahal. We are planning to go there for sunrise as it should look really good then and we will get there before the coach parties arrive. Today we went around to the back view of the Taj. We were walking there and were crossing the Yamuna river (over a railway bridge) when we decided to go back as a couple of groups of kids kept on following us asking for Rupees. We tried stopping a few times, ignoring them, talking Hungarian, telling them to F**! off..But nothing seemed to deter them. And, as the scenery on the other side of the bridge looked decidedly poorer, we decided that we should get a rickshaw. We backtracked to the road and decided to get a cycle rickshaw (to be environmentally friendly) after some haggling to get him down from 80 INR to 40 INR we were off. When I say off, we were moving until we reached an incline going up to the road bridge.
Tomorrow we go into the Taj Mahal. We are planning to go there for sunrise as it should look really good then and we will get there before the coach parties arrive. Today we went around to the back view of the Taj. We were walking there and were crossing the Yamuna river (over a railway bridge) when we decided to go back as a couple of groups of kids kept on following us asking for Rupees. We tried stopping a few times, ignoring them, talking Hungarian, telling them to F**! off..But nothing seemed to deter them. And, as the scenery on the other side of the bridge looked decidedly poorer, we decided that we should get a rickshaw. We backtracked to the road and decided to get a cycle rickshaw (to be environmentally friendly) after some haggling to get him down from 80 INR to 40 INR we were off. When I say off, we were moving until we reached an incline going up to the road bridge.
Despite the peddler standing up and peddling hard we weren't moving very fast. We started to feel bad. We were only paying the guy 40 INR for this!!!! Once we reached the other side we were ok but when we reached another incline and he got off and started pushing, I got off and helped him. We got taken our location, he waited for us (probably he needed the rest), he brought us back, we gave him 100 INR for his trouble and took a photo with him and his trusty steed. Now that we have sampled a cycle rickshaw, Eri wants to take a camel drawn carriage.
Hopefully there will be some Taj Mahal pictures on here soon but at the moment this PC is not playing ball and we cannot upload any.
Thanks for reading..See you
Hopefully there will be some Taj Mahal pictures on here soon but at the moment this PC is not playing ball and we cannot upload any.
Thanks for reading..See you
Agra
12 órás vonatút után tegnap délben megérkeztünk Agrába. Hiába vettünk drágább, jobb osztályra szóló jegyet, azért itt se nagyon tudtunk aludni, mert a vonat egész úton zötyögött és úgy éreztem, hogy kiráz a bőrömből. Az oldalamon nem is nagyon tudtam feküdni, mert eldőltem volna minden egyes ugratónál. Annyi előnye volt a légkondis hálókocsinak, hogy meleg volt és adtak párnát és takarót. Amit észrevettünk az az, hogy ez a szerelvény tele volt kövér indiaiakkal ami valószinű a jólét jele, mert az olcsó osztály tele szokott lenne csont és bőr emberekkel, azért fér el hét ember egy ülésen. :)
Agra egy koszos és ronda város. Igaz nem is számitottunk semmi jóra, mert még az indiaiak is azt mondták Udaipurban, hogy Agra koszos és az emberek erőszakosak. Valószinű ha nem lenne nekik a Taj Mahal és az erőd a kutya se jönne ide. A vonatablakból mást se lehetett látni csak szeméthegyet és nyomornegyedeket. Az emberek a város szélén fa- és nádtákolmányokban laknak. Ahogy kiléptünk a vonatból már a riksa-és taxisofőrök majd szétszedtek bennünket. Néha szeretnék egy kicsit sötétebb bőrt, hogy ne viritsak ennyire száz méterről! :) Az értünk tartó harc a végén majdnem verekedésbe torkollott, elkezdtek üvöltözni egymással, mi meg jót röhögve leléptünk.
A szállásunk úgy néz ki belülről, mint egy alpesi faház, csodálatos rózsaszin Barbie ágyneművel. A legfelső szinten vagyunk és az ágyból rálátunk a Taj Mahalra ami sajnos este nincsen kivilágitva. Az éttermek is a tetőteraszokon vannak és majdnem mindegyikről szép kilátás van. A Tajról majd legközelebb bővebben irok, ugyanis csak holnap reggel megyünk be megnézni. Ma zárva volt és holnap reggel 6-ra akarunk odamenni, hogy a napfelkelténél szép képeket csináljunk. Átmentünk ma biciklis riksával a folyó túlpartjára (ez a riksa olyan, amit egy öregember tekert mig mi ketten hátul ültünk, néha furán éreztem magamat és a Lee egyszer le is szállt, mert szegény öreg nem tudott feltekerni a dombon) Elvileg gyönyörű a Taj a túlpartról, mert a folyóban tükröződik az egész épület. Na ja, ha lett volna viz a folyóban, ugyanis egy két pocsolyán kivül ki volt száradva az egész.
Szegény Lee elkapott valamilyen baktériumos gyomorrontást. Nekem szerencsém van, mert a maláriatablettám antibiotikum és véd a baktériumos nyavalyáktól is. Elmentünk a sarki gyógyszertárba, hogy megkérdezzük hol lehet antibiotikumot feliratni. Erre a gyógyszertáros férfi - aki valószinű nem is ott dolgozott, mert a szomszéd üditős boltból ugrott át - felhivott valakit telefonon akinek a Lee elmondta a tüneteit és ezután a polcról leszedtek egy dobozt amire nagy piros betűkkel rá van irva, hogy csak orvosi vényre kapható és útmutató persze nincs a dobozban. Na hát igy vettünk egy doboz antibiotikumot az utcán ahol orvos helyett a kólaárus nézett ránk.
Agra egy koszos és ronda város. Igaz nem is számitottunk semmi jóra, mert még az indiaiak is azt mondták Udaipurban, hogy Agra koszos és az emberek erőszakosak. Valószinű ha nem lenne nekik a Taj Mahal és az erőd a kutya se jönne ide. A vonatablakból mást se lehetett látni csak szeméthegyet és nyomornegyedeket. Az emberek a város szélén fa- és nádtákolmányokban laknak. Ahogy kiléptünk a vonatból már a riksa-és taxisofőrök majd szétszedtek bennünket. Néha szeretnék egy kicsit sötétebb bőrt, hogy ne viritsak ennyire száz méterről! :) Az értünk tartó harc a végén majdnem verekedésbe torkollott, elkezdtek üvöltözni egymással, mi meg jót röhögve leléptünk.
A szállásunk úgy néz ki belülről, mint egy alpesi faház, csodálatos rózsaszin Barbie ágyneművel. A legfelső szinten vagyunk és az ágyból rálátunk a Taj Mahalra ami sajnos este nincsen kivilágitva. Az éttermek is a tetőteraszokon vannak és majdnem mindegyikről szép kilátás van. A Tajról majd legközelebb bővebben irok, ugyanis csak holnap reggel megyünk be megnézni. Ma zárva volt és holnap reggel 6-ra akarunk odamenni, hogy a napfelkelténél szép képeket csináljunk. Átmentünk ma biciklis riksával a folyó túlpartjára (ez a riksa olyan, amit egy öregember tekert mig mi ketten hátul ültünk, néha furán éreztem magamat és a Lee egyszer le is szállt, mert szegény öreg nem tudott feltekerni a dombon) Elvileg gyönyörű a Taj a túlpartról, mert a folyóban tükröződik az egész épület. Na ja, ha lett volna viz a folyóban, ugyanis egy két pocsolyán kivül ki volt száradva az egész.
Szegény Lee elkapott valamilyen baktériumos gyomorrontást. Nekem szerencsém van, mert a maláriatablettám antibiotikum és véd a baktériumos nyavalyáktól is. Elmentünk a sarki gyógyszertárba, hogy megkérdezzük hol lehet antibiotikumot feliratni. Erre a gyógyszertáros férfi - aki valószinű nem is ott dolgozott, mert a szomszéd üditős boltból ugrott át - felhivott valakit telefonon akinek a Lee elmondta a tüneteit és ezután a polcról leszedtek egy dobozt amire nagy piros betűkkel rá van irva, hogy csak orvosi vényre kapható és útmutató persze nincs a dobozban. Na hát igy vettünk egy doboz antibiotikumot az utcán ahol orvos helyett a kólaárus nézett ránk.
Wednesday 3 February 2010
Utolsó nap Udaipurban
Ma végre továbbutazunk Udaipurból. Már nagyon ellustultunk a vége felé úgyhogy jó lesz egy kis levegőváltás. Ma este fél 11-kor indul a vonatunk és délelőtt 11-kor ér Agrába ahol végre meglátjuk a Taj Mahalt. A vonatokon rengeteg különböző osztály van és most az egyik légkondicionált, zárt, őrökkel örzött szerelvényre vettünk jegyet ahol csak két ágy van egy oldalon, igy nem kell egy harmadik személlyel osztoznunk és állitólag ezen az osztályon az indiai középréteg utazik. Azt hiszem a fagyoskodás és Mumbai után - mikor heten betömörültek egy ágyra - kicsit elment a kedvünk a normál hálókocsitól ahol egy rakás ember fel-alá mászkál jegy nélkül és a szabad ágyra várnak, mint a keselyük. Háromszor annyiba került a mostani osztály, de a biztonság érdekében döntöttünk úgy, hogy ráköltjük az extra pénzt és még igy is olcsóbb, mint egy Sopron-Budapest vonatjegy.
Örömmel olvastuk a hozzászólásokat Anyutól és Bakiéktól. Köszönjük szépen. Ezt is megértük, hogy Anyu szájbergyerek lett és kilöki a Sumért a gép elől! :))
Jót nevettünk egyik nap az egyik étteremben mikor bejött két európai csaj. Fogalmuk nem volt az ételekről, a legalapvetőbb dolgokra is rákérdeztek majd nagy hanggal kijelentették, hogy ők szeretik a füszeres ételeket, hozzon nekik valami olyat a pincér. Na én már rosszat sejtettem, ugyanis Indiában minden alapjáraton füszeres, még a tea is. A gyerekek már kisbaba koruktól eszik a sok füszert, az éttermekben nincs gyerekmenü, ők is ugyanazt a csipős curryt eszik, mint a felnőttek. Mióta itt vagyunk sokszor vettünk sós chipset, mert az az egyetlen dolog itt amiben nincs hat féle füszer. Na a pincér hozott füszeres kaját a csajoknak, két perc után csak azt láttam, hogy levegő után kapkodnak és sorra rendelték az újabb kólát. A következtetés? Soha ne kérjünk füszeres kaját Indiában és akkor csak tiz féle füszer lesz az ételünkben.
Örömmel olvastuk a hozzászólásokat Anyutól és Bakiéktól. Köszönjük szépen. Ezt is megértük, hogy Anyu szájbergyerek lett és kilöki a Sumért a gép elől! :))
Jót nevettünk egyik nap az egyik étteremben mikor bejött két európai csaj. Fogalmuk nem volt az ételekről, a legalapvetőbb dolgokra is rákérdeztek majd nagy hanggal kijelentették, hogy ők szeretik a füszeres ételeket, hozzon nekik valami olyat a pincér. Na én már rosszat sejtettem, ugyanis Indiában minden alapjáraton füszeres, még a tea is. A gyerekek már kisbaba koruktól eszik a sok füszert, az éttermekben nincs gyerekmenü, ők is ugyanazt a csipős curryt eszik, mint a felnőttek. Mióta itt vagyunk sokszor vettünk sós chipset, mert az az egyetlen dolog itt amiben nincs hat féle füszer. Na a pincér hozott füszeres kaját a csajoknak, két perc után csak azt láttam, hogy levegő után kapkodnak és sorra rendelték az újabb kólát. A következtetés? Soha ne kérjünk füszeres kaját Indiában és akkor csak tiz féle füszer lesz az ételünkben.
Monday 1 February 2010
Csak úgy általában
Még mindig Udaipurban vagyunk. Múltkor már átkiabált az egyik boltos az utca túloldaláról, hogy "Ó hosszú idő!" Már megismernek minket ami azt is jelenti, hogy megtanulták, hogy nem veszünk semmit és nem akarnak mindenáron berángatni a boltjukba.
Az egyik sarki árus mint kiderült járt Magyarországon. Magyar barátnője volt 1,5 évig és meg is látogatta őt otthon. Hihetetlen, de járt Sopronban és ivott Sopronit. :) Meg elvitték bográcsos pálinkás kertipartiba is. Nagyon tetszett neki Magyarország és azt mondja, hogy a magyar emberek barátságosak.
Ma felmásztunk egy kisebb hegyre egy parkban. A park belépős volt és mindenféle hős indiaiak szobrával volt tele. 20 rúpia volt a belépő ami azt jelentette hétfő délben, hogy szinte üres volt az egész park és nagy csend volt. Rájöttünk, hogy újabban a csendért és nyugalomért fizetünk, mert a parkban legalább senki nem jött oda kérdezgetni, hogy honnan jöttünk, adjunk 1 rúpiát, tollat, mifenét. Van a városban egy kéregető öregember aki azt hajtogatja, hogy "one zero, one zero", azaz adjunk neki 10 rúpiát. Szerencsétlen nem tanulta meg a tizet, inkább azt mondja, hogy egy nulla, egy nulla. :)
Amit nem vesz be a gyomrom az a sok buzulós férfi és fiú. Az indiai kultúrában nem megengedett, hogy férfi és nő kézenfogva menjen az utcán, vagy csak megérintsék egymást nyilvános helyen. Ez jó vicc abban az országban ahonnan a Kama Szutra származik... De ellenben a férfiak úgy tapogathatják egymást ahogy akarják. Kézenfogva, összekarolva mennek az utcán. Tegnap lenéztünk a tópartra este és a srácok egymás ölében ültek, meg egymást ölelgették és állitólag nem vonzódnak egymáshoz ez csak egy természetes viselkedés. Két perc után eljöttünk a helyről, nem akartuk a romantikus hangulatukat megzavarni. A furcsa dologhoz még hozzátartozik, hogy Indiában pár évvel ezelőtt még törvényben tiltották a homoszexualitást. Aki mégis az volt az úgy védte ezt ki, hogy harmadik nem lett. Csatlakozott az eunuchokhoz, levágták a férfiasságát és beöltözött száriba. Itt hirjának hivják ezt a harmadik nemet és szerencsénk is volt eggyel találkozni mikor Mumbaiba mentünk vonattal. Odajött hozzánk az egyik kéregetni, de messziről lehetett látni, hogy fiús vonásai voltak a szári ellenére.
Ma venni akartunk egy üdvözlő kártyát a barátunk esküvőjére. Ami otthon sima ügy lenne itt ez nem olyan egyszerű. Először is nem láttunk sehol kártyákat, helyette lehet venni miniatür festményt amit beletesznek egy összehajtott papirba és jó is lenne üdvözlőkártyának, de fél órás keresgélés után röjöttünk, hogy nem lesz olyan kártya ahol nő és férfi egymás mellett van, ugyanis ez nem lehetséges az indiai kultúrában. Az árus előkeresett esküvői képeket és azt hittem egyből kijövök a boltból. Az egyiken a pasik az elefánt háton terpeszkednek, a szerencsétlen nő meg gyalogol az elefánt előtt. A másik esküvői képen két férfi ül a teve hátán, nő sehol. A harmadikon férfiak serege állatháton, elől meg egy lógó mellű nő kullog. Megegyeztünk, hogy valószinű inkább állatmintás képet veszünk ahol nincsenek emberek. Legalább két madár egymás mellett szerepelhet a képen és egyik se felsőbbrendű, mint a másik.
Tegnap elmentünk a Nagy Bazár nevű áruházba a város szélén, hogy vegyünk valamilyen esküvői szerelést a Leenek. Nem akartunk semmiféle drága dolgot venni ugyanis az esküvő után valószinű kénytelen lesz valakinek mindent odaajándékozni, mert biztos nem fogja hat hónapig fél Ázsián keresztül cipelni. Vettünk neki elég szép inget, öltönynadrágot, bőrövet, alkalmi cipőt 6.000 Forintért. Legalább a Nagy Bazárban nekünk is minden ugyanannyiba került, mint az indiaiaknak, nem háromszorosába.
A mai napra való érdekességet a helyi csatornaépitők szolgálták. Férfi és nő bent áll a méteres lyukban és mezitláb csákányozzák a köves földet. Lee szerint csak addig ameddig valalyik bele nem csákányoz a saját, vagy a másik lábába. Nem tudom ez hogy menne le az európai munkabiztonságiak torkán. :)
Az egyik sarki árus mint kiderült járt Magyarországon. Magyar barátnője volt 1,5 évig és meg is látogatta őt otthon. Hihetetlen, de járt Sopronban és ivott Sopronit. :) Meg elvitték bográcsos pálinkás kertipartiba is. Nagyon tetszett neki Magyarország és azt mondja, hogy a magyar emberek barátságosak.
Ma felmásztunk egy kisebb hegyre egy parkban. A park belépős volt és mindenféle hős indiaiak szobrával volt tele. 20 rúpia volt a belépő ami azt jelentette hétfő délben, hogy szinte üres volt az egész park és nagy csend volt. Rájöttünk, hogy újabban a csendért és nyugalomért fizetünk, mert a parkban legalább senki nem jött oda kérdezgetni, hogy honnan jöttünk, adjunk 1 rúpiát, tollat, mifenét. Van a városban egy kéregető öregember aki azt hajtogatja, hogy "one zero, one zero", azaz adjunk neki 10 rúpiát. Szerencsétlen nem tanulta meg a tizet, inkább azt mondja, hogy egy nulla, egy nulla. :)
Amit nem vesz be a gyomrom az a sok buzulós férfi és fiú. Az indiai kultúrában nem megengedett, hogy férfi és nő kézenfogva menjen az utcán, vagy csak megérintsék egymást nyilvános helyen. Ez jó vicc abban az országban ahonnan a Kama Szutra származik... De ellenben a férfiak úgy tapogathatják egymást ahogy akarják. Kézenfogva, összekarolva mennek az utcán. Tegnap lenéztünk a tópartra este és a srácok egymás ölében ültek, meg egymást ölelgették és állitólag nem vonzódnak egymáshoz ez csak egy természetes viselkedés. Két perc után eljöttünk a helyről, nem akartuk a romantikus hangulatukat megzavarni. A furcsa dologhoz még hozzátartozik, hogy Indiában pár évvel ezelőtt még törvényben tiltották a homoszexualitást. Aki mégis az volt az úgy védte ezt ki, hogy harmadik nem lett. Csatlakozott az eunuchokhoz, levágták a férfiasságát és beöltözött száriba. Itt hirjának hivják ezt a harmadik nemet és szerencsénk is volt eggyel találkozni mikor Mumbaiba mentünk vonattal. Odajött hozzánk az egyik kéregetni, de messziről lehetett látni, hogy fiús vonásai voltak a szári ellenére.
Ma venni akartunk egy üdvözlő kártyát a barátunk esküvőjére. Ami otthon sima ügy lenne itt ez nem olyan egyszerű. Először is nem láttunk sehol kártyákat, helyette lehet venni miniatür festményt amit beletesznek egy összehajtott papirba és jó is lenne üdvözlőkártyának, de fél órás keresgélés után röjöttünk, hogy nem lesz olyan kártya ahol nő és férfi egymás mellett van, ugyanis ez nem lehetséges az indiai kultúrában. Az árus előkeresett esküvői képeket és azt hittem egyből kijövök a boltból. Az egyiken a pasik az elefánt háton terpeszkednek, a szerencsétlen nő meg gyalogol az elefánt előtt. A másik esküvői képen két férfi ül a teve hátán, nő sehol. A harmadikon férfiak serege állatháton, elől meg egy lógó mellű nő kullog. Megegyeztünk, hogy valószinű inkább állatmintás képet veszünk ahol nincsenek emberek. Legalább két madár egymás mellett szerepelhet a képen és egyik se felsőbbrendű, mint a másik.
Tegnap elmentünk a Nagy Bazár nevű áruházba a város szélén, hogy vegyünk valamilyen esküvői szerelést a Leenek. Nem akartunk semmiféle drága dolgot venni ugyanis az esküvő után valószinű kénytelen lesz valakinek mindent odaajándékozni, mert biztos nem fogja hat hónapig fél Ázsián keresztül cipelni. Vettünk neki elég szép inget, öltönynadrágot, bőrövet, alkalmi cipőt 6.000 Forintért. Legalább a Nagy Bazárban nekünk is minden ugyanannyiba került, mint az indiaiaknak, nem háromszorosába.
A mai napra való érdekességet a helyi csatornaépitők szolgálták. Férfi és nő bent áll a méteres lyukban és mezitláb csákányozzák a köves földet. Lee szerint csak addig ameddig valalyik bele nem csákányoz a saját, vagy a másik lábába. Nem tudom ez hogy menne le az európai munkabiztonságiak torkán. :)
Subscribe to:
Posts (Atom)